2025. január 29., szerda

2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom… 

Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldalt nem sikerült összekapcsolni a géppel. Kiderült, hogy szoftverhiba van, úgyhogy végül az lett a megoldás, hogy a külső processzor meg a beültetett implantátum szét lett kapcsolva, így sikerült a beállítás. Ez nem gond, maximum annyi lehet a veszélye, hogy rossz oldalra kerül a proci, de mivel a bal hozzá van rendelve továbbra is a megfelelő oldalhoz, azzal nem hallanék jobb oldalon, így hamar kiderülne a csere. 🙃

Ha minden igaz, sokat változott a jobb oldal, szélesedett a hallott hangok terjedelme pl. Eddig is nagyon jónak éreztem, de mikor meglett az új beállítás, megkértem, hogy hadd hallgassam meg a kiindulásit… ilyenkor mindig meg tudok lepődni, hogy eddig ezzel hallottam? 😅 nem is volt ez olyan jó… közben meg azért mégis. Fura ez, de közben meg tök jó megélni ezeket a fejlődéseket. 

A telefonnal továbbra sem sikerült mindkét implantot összekapcsolni - illetve nekem itthon aznap este egy pillanatra mégis, de aztán szétkapcsolódott és azóta is csak vagy egyikkel, vagy másikkal csattan össze a telefonom. 

Azért ezt a drámai pillanatot megörökítettem nektek. 😁🙃

Megint kaptam sok-sok figyelnivalót a szurdopedagógustól, ami tök jó, mert ilyenkor sokkal tudatosabban hallgatok a mindennapokban. 

A zene a jelenlegi beállítással a jobb oldalon hallgatva szinte tökéletes. A ballal nem az igaz, de vállalható. A kettő együtt elég jó. Pár hang hibádzik, illetve van 1-2 zeneszám, ami nem az igazi, de sokat alakult. Bár jelenleg úgyis napi 10-12 órában a Maszkabál szól - nem, nem az egész album, csakis ez az egy szám! Berci rákattant, nagyon cukin énekli, hogy “Blá, blá, maaablá” 😍, viszont ha továbblépünk egy másik számra, akkor mutatja a kezével, hogy nem, illetve ha nem szól, akkor mutatja a magnót, és mondja, hogy “blá”. Nagyon cuki. Néha, ha pelenkázom vagy megyünk ki a kocsihoz, és nem tud szólni addig a zene, akkor is énekelgeti. Viszont a Maszkabál teljesen tökéletes. 🙃

Közben megint készült egy interjú, az újságíró lány elkísért az állításra, szerintem szuper lett az írás, amint megjelenik, megosztom itt is. Kért képeket hozzá, hát végigpörgettem az elmúlt 4 év kb. 1000 képét, annyira hihetetlen, hogy mik voltak, fura volt nézegetni, hogy ez az én fülem, ezek az én napjaim. Nem mondom, hogy csak rossz, sok vicces vagy éppen kedves történet is kötődik 1-1 képhez. Fura ez nagyon. De örülök, hogy nem csak rossz emlék az egész. Ne nézzetek hülyének teljesen… 😅 Nem tudom jól elmagyarázni. 

Rég volt már kép a dalos pacsirtámról, 1-2-t ideteszek, hogy gyönyörködjetek benne ti is:















2025. január 8., szerda

2025. január 8.: Hangok mindenütt

 Régóta lógok már ezzel a bejegyzéssel.

Eredetileg úgy terveztem, majd akkor írok, amikor megkapom a saját eszközömet, de ez csúszott, csak tegnap történt meg, mostanra érkezett meg kis hazánkba. Még jó, hogy bekapcsoltuk. 

Karácsony után mindenképp szerettem volna írni a tapasztalataimról, de nem jutottam el odáig. 

Így most a kettőről együtt tudok beszámolni. 🙃

A hallásom két implanttal majdnem olyan, mint régen. Nagyon furcsa, mert csak a ballal nem igazi a beszédértésem, a hangok mélyek. Csak a jobbal egész jó a beszédértés, de a hangok magasak és halkak. A kettő együtt viszont 95%-os. 5%-ot csak a zene miatt vonok le, a legtöbb zene hamisnak hallatszik, pedig valószínűleg nem a világ összes éneke/zenéje az, hanem valami disszonanciát okoz még a készülék. De a zenék egy elég nagy része is jó, egészen élvezhető, kisebb résznek viszont a dallamát se nagyon tudom kivenni. Nem tudom, mitől függ, ma próbálkoztam furulyával, a skála csak ballal megvolt, csak mélyebben, csak jobbal megvolt, csak magasabban, a kettővel együtt meg se volt. Majd hegedűvel is kipróbálom, meg esetleg zongorával, kíváncsi vagyok, tapasztalok-e mást. 

Viszont a családi összejövetelek, templomlátogatások, minden teljesen olyan, mint régen, csak a nagyon nagy zajban nehezebb kicsit. A TV-t is jól hallom, pedig mióta implantom van, be se kapcsoltam, mert semmit nem értettem. Simán tudok telefonálni bárkivel. Még moziban is voltunk a két ünnep között a férjemmel, és az is olyan volt, mint régen, nem volt felirat, mégis mindent hallottam, értettem, mindenkinek normális volt a hangja, teljesen élvezhető volt. Csoda ez a kettő együtt! Tegnap a babaúszáson csak egy volt fent és majd’ megbolondultam, egy hónap alatt úgy megszoktam a jót, hogy már el se tudom képzelni, hogy boldogultam egy implanttal. Elég vicces. 

Most még színkódolok, mert a két készülék - bár nem teljesen ugyanolyan, a jobb eggyel újabb már - nagyon hasonló. 😁

2024. december 11., szerda

2024. december 11.: Bekapcsolva a jobb oldal

 Először is el kell mesélnem, hogy ez nem ment simán… 😂

Hétfőn délelőtt kaptam egy telefon, hogy nem tudjuk kedden bekapcsolni a készüléket, mert nem érkezett meg. Talán egy hét múlva… 

Végiggondoltam, hogy nekünk szerdán van itt Pécsen dolgunk, szállásunk van, karácsony előtti héten ki fog tudni velünk jönni, hogy babázzon stb. És amúgy is, 4 hete várom. Nem lehet. 

Gyors üzenet a Cochlear magyarországi képviselőjének, aki ugye biatorbágyi és már korábban is segített. Kb. az, hogy “légyszi, légyszi, találj ki valamit és oldjuk meg”. Jött is azonnal a válasz, hogy küldjem a számom, hív. 

Pár hónapja van azonnali készülékcsere lehetőség, ha elromlik a proci, elküldik szervizbe és azonnal tudnak adni helyette egy másikat ideiglenesen. Azt mondta, ad egy ilyen cserekészüléket, kapcsoljuk be azt, pár nap múlva pedig megjön az eredeti készülékem, akkor becsattogok a Központba Pestre és ezt visszaadom, azt megkapom. Semmiség. Ő intéz minden papírt, hazahozza a cuccot Biatorbágyra, kedd reggel indulás előtt ugorjak be érte. Hála, Tibor, megint megmentettél! 🙏❤️

Így is lett, még hívtak előtte, hogy miket pakolnak a csomagba stb., de ennek a felét nem értettem. 😂 Egyébként nagyon rendesek voltak, két csomag elemet is tettek a pakkba, tényleg mindent megtettek, hogy rendben legyek. 

Ami nagyon szerencsés helyzetet hozott, ugyanis valószínűleg elmondták, hogy tekercset nem tesznek bele (ami nélkül nincs hangátvitel), azt a bal vizes készletéből hozzam el. 😅 Szóval megérkeztünk Pécsre, kibontottuk a csomagot… és nincs tekercs. Akkor mi legyen? 😂

Azért persze be lehetett állítani, a bal tekercsét kiszedtük a bal prociból, betettük a jobba, beállítottuk, aztán vissza a balba, azon is állítottunk picit. Csak összepróbálni nem tudtam a kettőt. 

Este jött utánunk két lányzó, akik a mai egyetemi nyílt napra jöttek. Így lett, aki utánam hozza a vizes tekercset, ezzel már este tudtam próbálgatni, milyen a kettő együtt. Bemásolom, amit az implantos csoportba írtam, mert oda már szépen összeszedtem a gondolataimat (még ha ez nem is látszik így elolvasva 😅):


Egy (igyekszem rövidre fogni) beszámolóval jöttem. Tegnap bekapcsoltuk a jobboldali CI-t is. Nagyon izgalmas tapasztalat, hogy míg a ballal minden nagyon mély, “hangtorzítós gonosz bácsis” volt, a beszéd is kicsit összefolyt emiatt, addig a jobbal megtapasztaltam a “héliumos” mesefigura hangokat, amit sokan meséltetek, de eddig el se tudtam képzelni. A beszédértésem egyébkent a vicces hangok ellenére szinte tökéletes a jobbal. 

Aztán jött a kettő együtt. Azt hittem, a “már egész jó, de még mindig kicsit géphang” és a “héliumos hang” együtt borzalmas lesz. De nem! Amikor mindkettő fent van, a ballal egészen természetesen hallok mindent, szuperül értek, még jobb is, mintha csak az lenne fönt, a jobb meg még beletesz ilyen fura “űrhangokat”, de nem zavarja meg az értést. 

Nagyon fura az egész és nem nagyon tudom jól szavakba önteni, de a lényeg, hogy minden félelmemet és várakozásomat felülmúlta eddig, és akkor még nem tudom, milyen lesz, ahogy telik az idő! 🤩 Mert amúgy percről percre érzem, hallom a változást. Elég izgi ez. 😃

A hirtelen jobb oldali hangingerektől azért nagyon el tudok fáradni, zsong a fejem, meg-megszédülök picit, fura, hogy most két oldalról jönnek a zajok. De ezt meg már tudom a bal után, hogy csak pár nap kérdése. Addigis jól mulatok a fura héliumos hangokon, hogy ha leesik valami, az olyan, mint a mesékben az a pattogós hang stb. 😂


Hát ilyen. A balnál is állítottunk ugye, ami meg vicces abban, hogy eddig az volt a jó, hogy el volt tolva a magas hangok felé. Most visszatoltuk, és így a jó. Kérdezte a fizikus, hogy voltam megfázva? Mondtam, hogy igen. Jó, az mindent összekavarhat, felülírhat… 😂😂  Szóval ez egy vicces tapasztalat. Pláne az, hogy a túl hangsúlyos magas hangok miatt mindent túl mélynek hallottam. Ez kicsit érthetetlen. 😁

Szóval ez most ilyen szedett-vedett, nem is barna lesz, hanem fehér, lesz rendes tekercs is, de egy hétre gyakorlásnak pont ugyanolyan szuper, mint a sajátom lesz! 🥰

2024. november 26., kedd

2024. november 26.: A varratok kiszedve, minden más kb változatlan

 Tegnap voltunk Pécsen, kiszedték a varratokat. Minden rendben, az ödéma se vészes már, de azért a lelkemre csomózták, hogy ha nagyobb lesz vagy bármi van, szóljak. 😅 Nagyobb már talán nem lesz. Igazából már csak néha fáj, az se vészes. Amúgy minden jó, jó, hogy a varratok kikerültek, így már nem is viszket, meg érheti víz is. Most már tényleg csak a bekapcsolást kell várni. :) 

Úgy tűnik, most már tényleg búcsúzom az orvostól, akinek az életemet köszönhetem (több alkalommal is), remélhetőleg már nem lesz dolgunk egymással, de biztosított, hogy bármi van, ő itt van és keressem nyugodtan. A bekapcsolásra még igyekszik jönni, de tudjuk, hogy azért elég zűrösek szoktak lenni a napjai, nem fűzök hozzá sok reményt, hogy tényleg le tud nézni. Viszont a bekapcs után talán már Pécstől is búcsúzhatok, bár mindig jó szívvel fogok arrafelé menni, hiszen nagyrészt hála és sok vicces sztori is köt ide, egyáltalán nem rossz emlékként maradnak meg ezek a kirándulások minden megpróbáltatás ellenére sem. 

Berci meggyógyult, így többet pihenünk (jobb későn, mint soha 😅), de az nem akar szűnni, hogy csak a kezemben alszik napközben (de legalább 2x2 órát!), éjjel is nagyon bújik, és nem nagyon tudok tőle kb. 10 centinél messzebb menni. 🙈 Talán ez is alakul lassan, legalább már játszik akkor is, ha nem ül az ölemben, csak mellettem és ha mondjuk felmegyünk a patikába, mások is megfoghatják, persze főleg akkor, ha a látóterében maradok. Még mindig fárasztó ez, de legalább most már pihenünk is mellette, így sokkal könnyebb, na meg úgy, hogy a fejem sem fáj már. :)

Még a fogmosás is közös program. 😅



Varratok, kötések jönnek és mennek, csak ez állandó. 😅


2024. november 22., péntek

2024. november 22.: Napjaink

 Továbbra sem egyszerű az élet, Berci beteg lett, úgyhogy most aztán tényleg tapad, nyűgös, éjjel sem alszunk, kivagyunk. Semmi vészes szerencsére, de a már meglévő “matricaság” most fokozódott. Ráadásul egész nap egyedül vagyok vele és néha már érzem, hogy nem mindig könnyű mosolyogni, meg hát az energiaszintem is alacsony kicsit. De közben meg, amikor látja, hogy valami sok, mindig úgy megszeretget, hogy azonnal elfelejtem minden bajom. 🥰

Konkrétan napi 24 órát van jelenleg kézben, ha nagyon-nagyon igyekszem szórakoztatni, akkor pár percet azért elvan a játékokkal is, illetve talán a hintába néha betehetem, de csak ha akkor is 1 cm távolságra vagyok maximum és 5 perc után kiveszem. 😅

Nekem pedig nehéz a kialvatlanság, az egész napos cipelés. Lett egy (nem olyan) kis ödéma - remélem, csak ödéma -, a vicces az, hogy nem is a műtéti területen, hanem jóval hátrébb, kb. copf magasságban. Az fáj kicsit - ha túl sokat vagyok talpon, akkor azért eléggé -, nem is a fülem, bár a varratok már viszketnek. Kb. hétfőn-kedden jelent meg, ma már talán egy picit kisebb, de még nem az igazi. Valószínűleg ez sem nagy gond, csak jelzi, hogy kicsit túl sok minden, jó lenne többet pihenni. Mert hogy elvileg ez után a műtét után pár hétig tilos 5 kilónál többet emelni, hajolni, meg bármi vérbőséget okozó dolgot csinálni. 😅 Na szóval pihenni kellene. Ami meg ugye nem megy egy beteg Bercivel. Így viszont nem nehéz ödémát növeszteni. Úgyhogy kb. túlélünk. :)

Gondoljatok ránk, hogy ha fél lábon is, de alakuljunk gyorsan, Berci is legyen jobban, most ez a legeslegfontosabb, aztán pedig hogy múljon az ödéma, tudjunk pihenni és legyen nyugi idehaza. 🙏

Közben meg megtanult szépen ülni…

….na meg 9 hónapos lett…
              
…és fel is áll 😱

Meg amúgy ennyire cuki. 😍❤️


2024. november 18., hétfő

2024. november 18.: Visszarázódás a hétköznapokba

 Bercivel most nagyon nem könnyű. Szegény tegnapra teljesen megzakkant, sokat sír, csüng rajtam, csak a kezemben alszik, rengeteget szopizik és se játszani, se semmit nem akar, max. 5-10 percet, azt is csak ha az ölemben ülhet közben. Érdekes, hogy mostanra jött ki rajta ez az egész. És nem könnyű. Mert bár jól vagyok, nagyon fárasztó, hogy nincs egy percem sem magamra, azért ha sokat hajolgatok, meg tudok szédülni kicsit és a hosszú fel-alá sétálgatás (tudjátok, altatás, sötét, kicsi szoba, 3 méter oda meg 3 vissza, közben rugózik a láb) sem esik még nagyon jól. Szerencsére nagy bajom tényleg nincs, inkább csak diszkomfort-érzet, meg fáradtság.Nem is igazán szédülés ez, hanem olyan, mint amikor kicsit spicces az ember és már bizonytalanabb, ha hirtelen mozdul. (De legalább hányinger nincs hozzá. 😁) Közben meg olyan sok szeretgetést és bújást kapok most, hogy igazán nincs rossz dolgom sem. Csak kicsit nehéz. 


A Baba-mama Klub továbbra is rengeteget segít, most 2 hétig minden nap más hoz nekünk ebédet, ami hihetetlenül nagy támogatás, főleg így, hogy Bercit egy percre sem tudom letenni, nem tudom, hogyan főznék így. Iszonyú jó dolgunk van, igyekszem erre koncentrálni, mert tényleg szavakat sem találok az anyatársak kedvességére. ❤️🥰

A hallásom a bal implanttal változott, ezt már a műtét után észrevettem, de azt gondoltam, csak nagyon megbolygattak, pár nap és minden a régi lesz. Alakult, de a műtét előtt jobb volt. A beszédértéssel szerencsére nincs gond, csak most megint picit visszhangosabb minden, mintha egy csőbe beszélnének az emberek. Illetve biztos vagyok benne, hogy egy kis maradványhallásom volt, amit mérni már nem nagyon tudtak, de pl. a saját hangomat valamelyest hallottam. Ez a műtét óta megszűnt, most ha nincs rajtam implant, kicsit se hallom magam, illetve borzalmasan idegesítő a saját hangom, mert azt se belülről, hanem kívülről hallom, kicsit visszhangos, kicsit pösze, kicsit mély… olyan nagyon nem tetsző, de bazi hangos. És akkor azt már meg sem említem, milyen fura így énekelni Bercinek, vagy pl. hogy hallom, ha fütyülök. Azt hiszem, könyvet lehetne írni ezekről a furcsaságokról. Most még várok, talán a bekapcsolásig is, aztán majd megkérem, hogy picit állítsunk utána a balnak, hogy megint a jó felé tendáljanak a hangok az elfogadhatótól. 

                         (Anya, vegyél fel… 🤪)

2024. november 15., péntek

2024. november 15.: Végre itthon

 Tegnap nem volt a saját orvosom, így más kötött - aki persze nem merte levenni a nyomókötést, ugyanolyan szorosat tett vissza -, de a seb meg lett dicsérve, bár nem kímélem túlságosan 😅, így megírták a zárójelentést. 


Ma viszont az én orvosom nézett meg, szintén megdicsérte, hogy minden jól néz ki, úgyhogy a nyomókötés lekerült és zöld utat kaptunk, hogy hazajöjjünk. 

Nagyon klassz volt a házaspár vendégszeretete, akiknél laktunk, de azért jó végre itthon. ❤️

Berci a hazaút feléig még tartotta magát, de addigra besokallt, iszonyúan sírt, nagyon nehezen lehetett csak kizökkenteni, aztán jól bealudt, de még most este is volt egy zokogós kör… remélem, ha holnap reggel a saját ágyunkban fog ébredni és visszatérünk a rendes kerékvágásba, gyorsan helyrebilllen az ő lelki békéje is.

November 25. varratszedés, azt kérte az orvos, ha lehet, menjünk le, hogy lásson, de megérti, ha megoldjuk Pesten a dolgot. Viszont ez remélhetőleg már végső búcsú, úgyhogy arra hajlok, hogy lemegyek még egyszer megköszönni neki mindent, amit az elmúlt 2 évben tett értem. 

December 10. pedig bekapcsolás. Izgatottan várom, szerencsére nincs túl messze, nem kell már olyan sokáig tűkön ülni. :) 

Még pár életkép a pécsi napokról, hogy azért jól is mulattunk, mikor a kórház falain kívül tartózkodtunk:






2024. november 13., szerda

2024. november 13.: Kórházon kívül

 Igen, ma elengedtek. Na persze csak fizikailag, papíron még bent vagyok. 

Az éjjel egészen nyugisan telt (na nem Bercinek, ő nem aludt sokat, szegény, de a vártnál sokkal nyugisabban, kicsit sírdogálósan, de nem egész éjjel ordítva viselte a sorsát), annyira nem vészes semmi, hogy a műtét óta még egy fájdalomcsillapítóra sem volt szükség. Persze, érzem, fájdogál stb., de teljesen vállalható. Semmi szédülés vagy hányinger, ami egy ilyen műtéttel akár hetekig(!) is együtt járhat, szóval elég nagy mázlim van. Meg persze hajt a tudat, hogy ha a kisfiammal akarok lenni, akkor nincs vacakul lét meg lazsálás. 🙃

Szóval mivel látták, hogy semmi okuk bent őrizgetni, nincs velem dolguk, meggyőztem az orvost, hogy engedjen el. Eredetileg ő szeretett volna holnapig mindenképp bent tartani, így is jött be hozzám ma délelőtt, de kértem, hogy hadd ne, és szerencsére “egész könnyen” belement. Alá kellett írnom, hogy orvosi engedéllyel, saját felelősségre vagyok kimenőn, meg kellett esküdnöm, hogy bármi gond van, azonnal bent vagyok, illetve rá kellett beszélni - mert itt branüllel nincs kimenő - hogy inkább tablettában adjon antibiotikumot, mint intravénásan. (Amúgy nagy buksisimi jár neki, mert figyelt rá, hogy szoptatás-kompatibilis antibiotikum legyen az a bizonyos!) Annyit kért, hogy akkor hadd délután engedjen el, addig még csak jó lenne, ha megfigyelhetnének. Ebben ki is egyeztünk, de nagyon korrekt módon 2 után kicsivel jött is elengedni. Ma nem kötött át, azt mondta, a biztonság kedvéért nem nyúlna a nyomókötéshez még, holnap ő nincs, reggel 8-ra kell mennem egy másik doktorhoz vissza az osztályra, aztán pénteken 10-kor hozzá. Ha rendben van a seb, holnap vagy holnapután kiírnak és pénteken mehetünk haza. Mától egy nagyon kedves felajánlásnak köszönhetően már nem fizetős szálláson vagyunk, hanem a baba-mama klubból egy lány anyósáéknàl, akik igazi tündérek, itt nagyon szuper helyünk van. 🥰

Berci ma gyakorlatilag le se cuppan rólam, egész nap cicin lóg, nagyon örül nekem, vigyorog, igazán cuki, nagyon jó látni, hogy milyen boldog! ❤️




2024. november 12., kedd

2024. november 12.: Túl a műtéten

 Tegnap megérkeztünk Pécsre, délelőtt felvettek, aztán dél körül elengedtek, ma 7-re kellett visszajönni. Szuper apartamant sikerült kivenni, szerdáig ott a szállásunk, kb. 2 háznyira a kórháztól, itt az utcában. 

Reggel 7-re bejöttem, kaptam szobát (fizetőset, de nem kellett fizetnem érte! :)), azt mondták, második leszek, kb. 11-12 körül. Na ennek nem örültem annyira, nagyon éhes-szomjas voltam már reggel, meg hát ki szeret várni? 😅

10:25 körül kaptam premedikációt, akkor nagyon megörültem, hogy haladunk, talán 11 körül műtőbe kerülök! Aztán semmi. Vártam nagyon sokat, már azt hittem, majd jönnek, hogy ma már nem fog menni, holnapra csúszik a dolog… de végül fél 2 körül nagy nehezen mégis elvittek. Addigra azért már nagyon ki voltam száradva, előző este 6-kor vacsiztam, azóta semmi, és még fél 11-ig elég sokat szoptattam is…

Kb. 5-kor ébresztettek, és akkora csoda, hogy ha gyereke van az embernek, akkor annyira hajtja az adrenalin, hogy jól kell lenni, hogy soha nem tapasztalt “jóllétet” produkáltam azonnal. Vissza se aludtam már, felkeltem, beszélgettem az őrzős nővérekkel, ittam, el se hitték, hogy ennyire jól vagyok. 

Berci is meglátogatott egy kis időre még ott az őrzőben, őt is jól megszeretgettem. Aztán saját lábamon jöttem vissza a szobámba és rávetettem magam a hozott kajára. 😁

Jól is vagyok tényleg, nem fáj nagyon semmi, van erőm, igazából nem panaszkodhatok semmi miatt. Remélem, ez azt jelenti, hogy holnap tényleg el is fognak engedni. 🥰

Bercókának amúgy borzasztóan tetszik a környezet, bulizott itt egy csomót délelőtt, nagyon cuki és fel is dobott engem is rendesen. ❤️





2024. november 4., hétfő

2024. november 4.: Altatóorvosi vizsgálat

 Ma Pécsen jártunk, preoperatív anesztes vizsgálaton. Ami egy nagyon jól hangzó, de teljesen felesleges dolog. Ki is derült közben, hogy volt egy kis félreértés, mert az audiológia főorvosa foglalt nekem jószándékúan időpontot, de nem is várták el, hogy ennyit utazzunk ezért, hiszen semmi olyan gond nincs, ami miatt esetleg nem vagyok műthető, szóval ez ráért volna 11-én a felvételkor is. 😅

Rengeteget várakoztunk. 10-re volt időpontom, 9:50-re meg is érkeztünk, de akkor még sokan voltak előttem. Beadtam a papírokat, aztán kaptam egy szokásos kérdőívet korábbi betegségekről, transzfúziókról, szedett gyógyszerekből és egyebekről, anesztes beleegyező nyilatkozatot meg még valamit. Sok várakozás, a néni bevitte ezeket. Sok várakozás, kijött vérnyomást mérni. Sok várakozás, aztán csak bejutottam, majdnem délben. (Jó, előttem egy kereken 100 éves bácsit és az 50+-os unokáját győzködték hosszasan, hogy ebben a korban már nem érdemes csak max. életmentő műtétet végezni, mert több a kockázat, mint a haszon.) 

Na ezek után egy fáradt, kiégett és igen morcos fiatal aneszteziológushoz kerültem, aki gyakorlatilag megkérdezte, van-e lyukas vagy mozgó fogam (amit a checklisten amúgy már jelöltem - nincs), és közölte, hogy minden ok, mehet a dolog. Elmondja, mi lesz? Mondom, nem fontos, már ismerem a dörgést. Ok, akkor viszlát. 

Na mondom, ácsi, van kérdésem. Ugye a szopi. Persze, ébredés után lehet. Fentanyl+propofol szoptatás kompatibilis, majd jelezzem, hogy olyan fájdalomcsillapítót adjanak, aki ok, de amúgy nyugodtan. És ekkor meg mertem kérdezni, hogy ezt leírná-e nekem, mert a kezelőorvosom 48 órát lebegtetett nekem. Na ettől kb. eldurrant az agya, hogy akkor ezt meccseljem le vele és ő ugyan semmit nem ír le, és talán akkor mérlegelni kellene, hogy a CI a fontosabb vagy a gyerek. Mert ő megérti, persze, életminőség szempontjából jó az implant, de döntsem el, hogy előbbre való-e a családnál, gyereknél, szoptatásnál. Na itt meg az én agyam durrant el, és visszakérdeztem, hogy mit gondol, ha pont most mondta, hogy utána ugyanúgy szoptathatok - mert hogy pont a fontossági sorrend miatt kérdezem meg újra és újra minden hozzáértőtől..., akkor ez most szerinte egy jó kérdés volt? Erre persze már nem válaszolt.

Szerettem volna még a kezelőorvosomnak feltenni 1-2 kérdést, de annyira elegem lett már a végére, hogy azt el is engedtem. Utólag kicsit bánom, de végülis semmi akut kérdésem nincs, majd minden kiderül jövő héten…

        Ez a kép mindent elmond a mai napról… 🤪😅


2024. október 18., péntek

2024. október 18.: Felgyorsult események

 Egy ideje már lógok ezzel a bejegyzéssel, csak még mindig bizonytalan vagyok, ezért húztam. De múlt héten írt az orvos, hogy akkor november 12-én meg is csinálná a jobb fülem. Ami bevallom, irtó közel van és azóta elég sokat stresszelek, hogy mi lesz Bercivel. Tárgyaltunk is róla, egy éjszakát mindenképp külön kell töltenünk, de napközben velem lehet. Na hát az az egy éjszaka, ami miatt igen sokat fáj a fejem. De úgy tűnik, nem lesz jobb alkalom sose, úgyhogy belevágok. A doki szerint 48 órán át nem lehet szoptatni, se több orvossal és szoptatási tanácsadóval egyeztetve úgy tűnik, hacsak nem adnak valami nagyon extra dolgot, ébredés után nyugodtan cicizhet Bercus. November 4-én megyek Pécsre altatóorvoshoz, akkor ezt vele is egyeztetem azért, de elméletben nincs akadálya. Most úgy tűnik, airbnb-t fogunk kivenni ott az utcában és akkor nagyon közel lesznek, remélem, nem lesz gond, de sejtem, hogy egy éjszaka ordítás vár Bercire meg az édesapjára… illetve anyukám is jön segíteni nekik, meglátjuk, hátha ketten rá tudják majd bírni, hogy legalább valamennyit aludjon. Erről majd beszámolok… 😅


Ma megérkeztek a beutalók, viszonylag sürgősen kell labort, EKG-t meg mellkasröntgent intézni, illetve azt hiszem, a diabetológustól is szeretnének szokás szerinti papírt, meglátjuk, azt tudok-e szerezni. Bár szerencsére az az orvos a telemedicinát is támogatja, nem biztos, hogy oda kell ezért mennem. Illetve a háziorvosommal is alá kell íratni a pécsi befogadó nyilatkozatokat. 

Most csapongok a lelkesedés meg a lelkiismeret-furdalás között, borzasztóan izgulok - de nem a műtét miatt 😅 - és nagyon szeretnék már túllenni rajta, és újra Bercivel lenni, hogy ne nyomasszon már a kényszerű különlét gondolata. Tudom, hogy már nem olyan pici, de sose voltunk külön, vagy ha igen, akkor is 5 perc alatt hazaértem hozzá, mikor szüksége lett rám.

Sok helyről kapok szerencsére megerősítést, a pesti szurdopedagógus például felhívott és elég hosszan hallgatta a félelmeimet, valamint meggyőzött, hogy minél előbb kap ingert a hallóideg, annál jobb és gyorsabb lesz utána a rehabilitálódása. Még Berci gyerekorvosa is azt mondta, csinálni kell és ha visszamondom, seggberúg. 😅

Szóval csináljuk. 

Berci egyébként halál cuki, kúszik, négykézlábra áll, folyton vigyorog, mint a tejbetök, mindent eszik és pár nap múlva már 8 hónapos lesz! 😱 Minden percet élvezek, amit vele tölthetek, igazi jófej, vagány kisfiú, tele csibészséggel, de ugyanannyi kedvességgel is. Integet, tapsol, puszit ad. És mindig tudja, kit hogyan tud levenni a lábáról. 😍🥰❤️
















2024. szeptember 2., hétfő

2024. szeptember 2.: Pécsi kirándulás

 Ma megjártuk Pécset. Igazából teljesen felesleges volt lemenni, de sejtettem, hogy anélkül, hogy az orvos látna, nem lesz előrelépés, úgyhogy néha kell 1-2 ilyen kör a haladás érdekében. 

Volt egy hallásvizsgálat, ami nagyon vicces volt, mert a lány nem is értette, mit nézzen. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy tulajdonképpen csak a jobb oldali csontvezetés lehet érdekes, minden más úgyis nulla lesz. De mivel nem kapott pontos utasítást, mondta, hogy inkább megcsinál mindent. Így is lett, ezzel együtt kb. 3 percet töltöttem a helységben, ugyanis nyilván nem ment végig a hangsorokon. Gondolom bejátszott egy-egy hangosabb hangot, mivel nem hallottam, nem kellett visszamenni a halkabbakhoz se. Az egyetlen igazi kérdés a jobb oldali csontvezetés volt, de mostanra már az is szinte teljesen elkopott. Az egész “rettentő hosszú” vizsgálat alatt egyetlen hangot véltem hallani. 

Ilyen gyönyörű audiogrammom született. Kivételesen nem fűzök hozzá semmit, mert nincs mit látni. 🤪

Utána egy csomó várakozás után végre az orvoshoz is bejutottunk. Megbeszéltük, hogy nincs kérdés, jobb oldalra is Cochlearis Implantátum kell, más esélytelen. Azt reméltem, dátummal a naptáramban távozom, de azt mondta, mivel én nem vagyok annyira egyszerű eset, meg kell még vitatnia az implant-teammel, illetve az “oldalsó koponyaalapi munkacsoporttal” a dolgot. De szerinte nem lesz akadálya, mindazonáltal ezek kötelező körök. Illetve fenntartja, hogy annak fényében, amit a kinyitáskor talál - mivel tudjuk, hogy nyitva a fülkürt - esetleg a hasamat is kell vágni és onnan zsírt venni ismét. Szóval ennyiben maradtunk, meg azt kérte, ha tudom, juttassam el neki a legutóbbi CT felvétel képeit, ezt majd holnap kikérem és postázom Pécsre. 

Berci hős volt, főként azt tekintve, hogy kb. arra volt jó ez az út, hogy bemutassam a doktornak. 

Igencsak elfáradtunk, ő is, de én is, viszont nagyon jól tűrte a hosszú utat, a sok várakozást, és egészen csendben is volt magához képest, amíg a rendelő előtt ücsörögtünk. 

Most pedig várom, hogy keressenek, talán még a héten, hogy hogyan döntöttek a teamek, mehet-e a műtét és ha igen, mikor. Ha erről van infó, jelentkezem, addig is nézegessétek Berci babát 😘:




Igazi úriember! Amíg el nem unja a dolgokat… 




 
Mindig, mindig huncut 🙈
És az első hajvágás után 🥰


2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom…  Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldal...