Először is el kell mesélnem, hogy ez nem ment simán… 😂
Hétfőn délelőtt kaptam egy telefon, hogy nem tudjuk kedden bekapcsolni a készüléket, mert nem érkezett meg. Talán egy hét múlva…
Végiggondoltam, hogy nekünk szerdán van itt Pécsen dolgunk, szállásunk van, karácsony előtti héten ki fog tudni velünk jönni, hogy babázzon stb. És amúgy is, 4 hete várom. Nem lehet.
Gyors üzenet a Cochlear magyarországi képviselőjének, aki ugye biatorbágyi és már korábban is segített. Kb. az, hogy “légyszi, légyszi, találj ki valamit és oldjuk meg”. Jött is azonnal a válasz, hogy küldjem a számom, hív.
Pár hónapja van azonnali készülékcsere lehetőség, ha elromlik a proci, elküldik szervizbe és azonnal tudnak adni helyette egy másikat ideiglenesen. Azt mondta, ad egy ilyen cserekészüléket, kapcsoljuk be azt, pár nap múlva pedig megjön az eredeti készülékem, akkor becsattogok a Központba Pestre és ezt visszaadom, azt megkapom. Semmiség. Ő intéz minden papírt, hazahozza a cuccot Biatorbágyra, kedd reggel indulás előtt ugorjak be érte. Hála, Tibor, megint megmentettél! 🙏❤️
Így is lett, még hívtak előtte, hogy miket pakolnak a csomagba stb., de ennek a felét nem értettem. 😂 Egyébként nagyon rendesek voltak, két csomag elemet is tettek a pakkba, tényleg mindent megtettek, hogy rendben legyek.
Ami nagyon szerencsés helyzetet hozott, ugyanis valószínűleg elmondták, hogy tekercset nem tesznek bele (ami nélkül nincs hangátvitel), azt a bal vizes készletéből hozzam el. 😅 Szóval megérkeztünk Pécsre, kibontottuk a csomagot… és nincs tekercs. Akkor mi legyen? 😂
Azért persze be lehetett állítani, a bal tekercsét kiszedtük a bal prociból, betettük a jobba, beállítottuk, aztán vissza a balba, azon is állítottunk picit. Csak összepróbálni nem tudtam a kettőt.
Este jött utánunk két lányzó, akik a mai egyetemi nyílt napra jöttek. Így lett, aki utánam hozza a vizes tekercset, ezzel már este tudtam próbálgatni, milyen a kettő együtt. Bemásolom, amit az implantos csoportba írtam, mert oda már szépen összeszedtem a gondolataimat (még ha ez nem is látszik így elolvasva 😅):
Egy (igyekszem rövidre fogni) beszámolóval jöttem. Tegnap bekapcsoltuk a jobboldali CI-t is. Nagyon izgalmas tapasztalat, hogy míg a ballal minden nagyon mély, “hangtorzítós gonosz bácsis” volt, a beszéd is kicsit összefolyt emiatt, addig a jobbal megtapasztaltam a “héliumos” mesefigura hangokat, amit sokan meséltetek, de eddig el se tudtam képzelni. A beszédértésem egyébkent a vicces hangok ellenére szinte tökéletes a jobbal.
Aztán jött a kettő együtt. Azt hittem, a “már egész jó, de még mindig kicsit géphang” és a “héliumos hang” együtt borzalmas lesz. De nem! Amikor mindkettő fent van, a ballal egészen természetesen hallok mindent, szuperül értek, még jobb is, mintha csak az lenne fönt, a jobb meg még beletesz ilyen fura “űrhangokat”, de nem zavarja meg az értést.
Nagyon fura az egész és nem nagyon tudom jól szavakba önteni, de a lényeg, hogy minden félelmemet és várakozásomat felülmúlta eddig, és akkor még nem tudom, milyen lesz, ahogy telik az idő! 🤩 Mert amúgy percről percre érzem, hallom a változást. Elég izgi ez. 😃
A hirtelen jobb oldali hangingerektől azért nagyon el tudok fáradni, zsong a fejem, meg-megszédülök picit, fura, hogy most két oldalról jönnek a zajok. De ezt meg már tudom a bal után, hogy csak pár nap kérdése. Addigis jól mulatok a fura héliumos hangokon, hogy ha leesik valami, az olyan, mint a mesékben az a pattogós hang stb. 😂
Hát ilyen. A balnál is állítottunk ugye, ami meg vicces abban, hogy eddig az volt a jó, hogy el volt tolva a magas hangok felé. Most visszatoltuk, és így a jó. Kérdezte a fizikus, hogy voltam megfázva? Mondtam, hogy igen. Jó, az mindent összekavarhat, felülírhat… 😂😂 Szóval ez egy vicces tapasztalat. Pláne az, hogy a túl hangsúlyos magas hangok miatt mindent túl mélynek hallottam. Ez kicsit érthetetlen. 😁
Szóval ez most ilyen szedett-vedett, nem is barna lesz, hanem fehér, lesz rendes tekercs is, de egy hétre gyakorlásnak pont ugyanolyan szuper, mint a sajátom lesz! 🥰
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése