2024. november 26.: A varratok kiszedve, minden más kb változatlan

 Tegnap voltunk Pécsen, kiszedték a varratokat. Minden rendben, az ödéma se vészes már, de azért a lelkemre csomózták, hogy ha nagyobb lesz vagy bármi van, szóljak. 😅 Nagyobb már talán nem lesz. Igazából már csak néha fáj, az se vészes. Amúgy minden jó, jó, hogy a varratok kikerültek, így már nem is viszket, meg érheti víz is. Most már tényleg csak a bekapcsolást kell várni. :) 

Úgy tűnik, most már tényleg búcsúzom az orvostól, akinek az életemet köszönhetem (több alkalommal is), remélhetőleg már nem lesz dolgunk egymással, de biztosított, hogy bármi van, ő itt van és keressem nyugodtan. A bekapcsolásra még igyekszik jönni, de tudjuk, hogy azért elég zűrösek szoktak lenni a napjai, nem fűzök hozzá sok reményt, hogy tényleg le tud nézni. Viszont a bekapcs után talán már Pécstől is búcsúzhatok, bár mindig jó szívvel fogok arrafelé menni, hiszen nagyrészt hála és sok vicces sztori is köt ide, egyáltalán nem rossz emlékként maradnak meg ezek a kirándulások minden megpróbáltatás ellenére sem. 

Berci meggyógyult, így többet pihenünk (jobb későn, mint soha 😅), de az nem akar szűnni, hogy csak a kezemben alszik napközben (de legalább 2x2 órát!), éjjel is nagyon bújik, és nem nagyon tudok tőle kb. 10 centinél messzebb menni. 🙈 Talán ez is alakul lassan, legalább már játszik akkor is, ha nem ül az ölemben, csak mellettem és ha mondjuk felmegyünk a patikába, mások is megfoghatják, persze főleg akkor, ha a látóterében maradok. Még mindig fárasztó ez, de legalább most már pihenünk is mellette, így sokkal könnyebb, na meg úgy, hogy a fejem sem fáj már. :)

Még a fogmosás is közös program. 😅

Varratok, kötések jönnek és mennek, csak ez állandó. 😅

2024. november 22.: Napjaink

 Továbbra sem egyszerű az élet, Berci beteg lett, úgyhogy most aztán tényleg tapad, nyűgös, éjjel sem alszunk, kivagyunk. Semmi vészes szerencsére, de a már meglévő “matricaság” most fokozódott. Ráadásul egész nap egyedül vagyok vele és néha már érzem, hogy nem mindig könnyű mosolyogni, meg hát az energiaszintem is alacsony kicsit. De közben meg, amikor látja, hogy valami sok, mindig úgy megszeretget, hogy azonnal elfelejtem minden bajom. 🥰

Konkrétan napi 24 órát van jelenleg kézben, ha nagyon-nagyon igyekszem szórakoztatni, akkor pár percet azért elvan a játékokkal is, illetve talán a hintába néha betehetem, de csak ha akkor is 1 cm távolságra vagyok maximum és 5 perc után kiveszem. 😅

Nekem pedig nehéz a kialvatlanság, az egész napos cipelés. Lett egy (nem olyan) kis ödéma - remélem, csak ödéma -, a vicces az, hogy nem is a műtéti területen, hanem jóval hátrébb, kb. copf magasságban. Az fáj kicsit - ha túl sokat vagyok talpon, akkor azért eléggé -, nem is a fülem, bár a varratok már viszketnek. Kb. hétfőn-kedden jelent meg, ma már talán egy picit kisebb, de még nem az igazi. Valószínűleg ez sem nagy gond, csak jelzi, hogy kicsit túl sok minden, jó lenne többet pihenni. Mert hogy elvileg ez után a műtét után pár hétig tilos 5 kilónál többet emelni, hajolni, meg bármi vérbőséget okozó dolgot csinálni. 😅 Na szóval pihenni kellene. Ami meg ugye nem megy egy beteg Bercivel. Így viszont nem nehéz ödémát növeszteni. Úgyhogy kb. túlélünk. :)

Gondoljatok ránk, hogy ha fél lábon is, de alakuljunk gyorsan, Berci is legyen jobban, most ez a legeslegfontosabb, aztán pedig hogy múljon az ödéma, tudjunk pihenni és legyen nyugi idehaza. 🙏

Közben meg megtanult szépen ülni…

….na meg 9 hónapos lett…

              

…és fel is áll 😱

Meg amúgy ennyire cuki. 😍❤️

2024. november 18.: Visszarázódás a hétköznapokba

 Bercivel most nagyon nem könnyű. Szegény tegnapra teljesen megzakkant, sokat sír, csüng rajtam, csak a kezemben alszik, rengeteget szopizik és se játszani, se semmit nem akar, max. 5-10 percet, azt is csak ha az ölemben ülhet közben. Érdekes, hogy mostanra jött ki rajta ez az egész. És nem könnyű. Mert bár jól vagyok, nagyon fárasztó, hogy nincs egy percem sem magamra, azért ha sokat hajolgatok, meg tudok szédülni kicsit és a hosszú fel-alá sétálgatás (tudjátok, altatás, sötét, kicsi szoba, 3 méter oda meg 3 vissza, közben rugózik a láb) sem esik még nagyon jól. Szerencsére nagy bajom tényleg nincs, inkább csak diszkomfort-érzet, meg fáradtság.Nem is igazán szédülés ez, hanem olyan, mint amikor kicsit spicces az ember és már bizonytalanabb, ha hirtelen mozdul. (De legalább hányinger nincs hozzá. 😁) Közben meg olyan sok szeretgetést és bújást kapok most, hogy igazán nincs rossz dolgom sem. Csak kicsit nehéz. 

A Baba-mama Klub továbbra is rengeteget segít, most 2 hétig minden nap más hoz nekünk ebédet, ami hihetetlenül nagy támogatás, főleg így, hogy Bercit egy percre sem tudom letenni, nem tudom, hogyan főznék így. Iszonyú jó dolgunk van, igyekszem erre koncentrálni, mert tényleg szavakat sem találok az anyatársak kedvességére. ❤️🥰

A hallásom a bal implanttal változott, ezt már a műtét után észrevettem, de azt gondoltam, csak nagyon megbolygattak, pár nap és minden a régi lesz. Alakult, de a műtét előtt jobb volt. A beszédértéssel szerencsére nincs gond, csak most megint picit visszhangosabb minden, mintha egy csőbe beszélnének az emberek. Illetve biztos vagyok benne, hogy egy kis maradványhallásom volt, amit mérni már nem nagyon tudtak, de pl. a saját hangomat valamelyest hallottam. Ez a műtét óta megszűnt, most ha nincs rajtam implant, kicsit se hallom magam, illetve borzalmasan idegesítő a saját hangom, mert azt se belülről, hanem kívülről hallom, kicsit visszhangos, kicsit pösze, kicsit mély… olyan nagyon nem tetsző, de bazi hangos. És akkor azt már meg sem említem, milyen fura így énekelni Bercinek, vagy pl. hogy hallom, ha fütyülök. Azt hiszem, könyvet lehetne írni ezekről a furcsaságokról. Most még várok, talán a bekapcsolásig is, aztán majd megkérem, hogy picit állítsunk utána a balnak, hogy megint a jó felé tendáljanak a hangok az elfogadhatótól. 

                         (Anya, vegyél fel… 🤪)

2024. november 15.: Végre itthon

 Tegnap nem volt a saját orvosom, így más kötött - aki persze nem merte levenni a nyomókötést, ugyanolyan szorosat tett vissza -, de a seb meg lett dicsérve, bár nem kímélem túlságosan 😅, így megírták a zárójelentést. 

Ma viszont az én orvosom nézett meg, szintén megdicsérte, hogy minden jól néz ki, úgyhogy a nyomókötés lekerült és zöld utat kaptunk, hogy hazajöjjünk. 

Nagyon klassz volt a házaspár vendégszeretete, akiknél laktunk, de azért jó végre itthon. ❤️

Berci a hazaút feléig még tartotta magát, de addigra besokallt, iszonyúan sírt, nagyon nehezen lehetett csak kizökkenteni, aztán jól bealudt, de még most este is volt egy zokogós kör… remélem, ha holnap reggel a saját ágyunkban fog ébredni és visszatérünk a rendes kerékvágásba, gyorsan helyrebilllen az ő lelki békéje is.

November 25. varratszedés, azt kérte az orvos, ha lehet, menjünk le, hogy lásson, de megérti, ha megoldjuk Pesten a dolgot. Viszont ez remélhetőleg már végső búcsú, úgyhogy arra hajlok, hogy lemegyek még egyszer megköszönni neki mindent, amit az elmúlt 2 évben tett értem. 

December 10. pedig bekapcsolás. Izgatottan várom, szerencsére nincs túl messze, nem kell már olyan sokáig tűkön ülni. :) 

Még pár életkép a pécsi napokról, hogy azért jól is mulattunk, mikor a kórház falain kívül tartózkodtunk:

2024. november 13.: Kórházon kívül

 Igen, ma elengedtek. Na persze csak fizikailag, papíron még bent vagyok. 

Az éjjel egészen nyugisan telt (na nem Bercinek, ő nem aludt sokat, szegény, de a vártnál sokkal nyugisabban, kicsit sírdogálósan, de nem egész éjjel ordítva viselte a sorsát), annyira nem vészes semmi, hogy a műtét óta még egy fájdalomcsillapítóra sem volt szükség. Persze, érzem, fájdogál stb., de teljesen vállalható. Semmi szédülés vagy hányinger, ami egy ilyen műtéttel akár hetekig(!) is együtt járhat, szóval elég nagy mázlim van. Meg persze hajt a tudat, hogy ha a kisfiammal akarok lenni, akkor nincs vacakul lét meg lazsálás. 🙃

Szóval mivel látták, hogy semmi okuk bent őrizgetni, nincs velem dolguk, meggyőztem az orvost, hogy engedjen el. Eredetileg ő szeretett volna holnapig mindenképp bent tartani, így is jött be hozzám ma délelőtt, de kértem, hogy hadd ne, és szerencsére “egész könnyen” belement. Alá kellett írnom, hogy orvosi engedéllyel, saját felelősségre vagyok kimenőn, meg kellett esküdnöm, hogy bármi gond van, azonnal bent vagyok, illetve rá kellett beszélni - mert itt branüllel nincs kimenő - hogy inkább tablettában adjon antibiotikumot, mint intravénásan. (Amúgy nagy buksisimi jár neki, mert figyelt rá, hogy szoptatás-kompatibilis antibiotikum legyen az a bizonyos!) Annyit kért, hogy akkor hadd délután engedjen el, addig még csak jó lenne, ha megfigyelhetnének. Ebben ki is egyeztünk, de nagyon korrekt módon 2 után kicsivel jött is elengedni. Ma nem kötött át, azt mondta, a biztonság kedvéért nem nyúlna a nyomókötéshez még, holnap ő nincs, reggel 8-ra kell mennem egy másik doktorhoz vissza az osztályra, aztán pénteken 10-kor hozzá. Ha rendben van a seb, holnap vagy holnapután kiírnak és pénteken mehetünk haza. Mától egy nagyon kedves felajánlásnak köszönhetően már nem fizetős szálláson vagyunk, hanem a baba-mama klubból egy lány anyósáéknàl, akik igazi tündérek, itt nagyon szuper helyünk van. 🥰

Berci ma gyakorlatilag le se cuppan rólam, egész nap cicin lóg, nagyon örül nekem, vigyorog, igazán cuki, nagyon jó látni, hogy milyen boldog! ❤️

2024. november 12.: Túl a műtéten

 Tegnap megérkeztünk Pécsre, délelőtt felvettek, aztán dél körül elengedtek, ma 7-re kellett visszajönni. Szuper apartamant sikerült kivenni, szerdáig ott a szállásunk, kb. 2 háznyira a kórháztól, itt az utcában. 

Reggel 7-re bejöttem, kaptam szobát (fizetőset, de nem kellett fizetnem érte! :)), azt mondták, második leszek, kb. 11-12 körül. Na ennek nem örültem annyira, nagyon éhes-szomjas voltam már reggel, meg hát ki szeret várni? 😅

10:25 körül kaptam premedikációt, akkor nagyon megörültem, hogy haladunk, talán 11 körül műtőbe kerülök! Aztán semmi. Vártam nagyon sokat, már azt hittem, majd jönnek, hogy ma már nem fog menni, holnapra csúszik a dolog… de végül fél 2 körül nagy nehezen mégis elvittek. Addigra azért már nagyon ki voltam száradva, előző este 6-kor vacsiztam, azóta semmi, és még fél 11-ig elég sokat szoptattam is…

Kb. 5-kor ébresztettek, és akkora csoda, hogy ha gyereke van az embernek, akkor annyira hajtja az adrenalin, hogy jól kell lenni, hogy soha nem tapasztalt “jóllétet” produkáltam azonnal. Vissza se aludtam már, felkeltem, beszélgettem az őrzős nővérekkel, ittam, el se hitték, hogy ennyire jól vagyok. 

Berci is meglátogatott egy kis időre még ott az őrzőben, őt is jól megszeretgettem. Aztán saját lábamon jöttem vissza a szobámba és rávetettem magam a hozott kajára. 😁

Jól is vagyok tényleg, nem fáj nagyon semmi, van erőm, igazából nem panaszkodhatok semmi miatt. Remélem, ez azt jelenti, hogy holnap tényleg el is fognak engedni. 🥰

Bercókának amúgy borzasztóan tetszik a környezet, bulizott itt egy csomót délelőtt, nagyon cuki és fel is dobott engem is rendesen. ❤️

2024. november 4.: Altatóorvosi vizsgálat

 Ma Pécsen jártunk, preoperatív anesztes vizsgálaton. Ami egy nagyon jól hangzó, de teljesen felesleges dolog. Ki is derült közben, hogy volt egy kis félreértés, mert az audiológia főorvosa foglalt nekem jószándékúan időpontot, de nem is várták el, hogy ennyit utazzunk ezért, hiszen semmi olyan gond nincs, ami miatt esetleg nem vagyok műthető, szóval ez ráért volna 11-én a felvételkor is. 😅

Rengeteget várakoztunk. 10-re volt időpontom, 9:50-re meg is érkeztünk, de akkor még sokan voltak előttem. Beadtam a papírokat, aztán kaptam egy szokásos kérdőívet korábbi betegségekről, transzfúziókról, szedett gyógyszerekből és egyebekről, anesztes beleegyező nyilatkozatot meg még valamit. Sok várakozás, a néni bevitte ezeket. Sok várakozás, kijött vérnyomást mérni. Sok várakozás, aztán csak bejutottam, majdnem délben. (Jó, előttem egy kereken 100 éves bácsit és az 50+-os unokáját győzködték hosszasan, hogy ebben a korban már nem érdemes csak max. életmentő műtétet végezni, mert több a kockázat, mint a haszon.) 

Na ezek után egy fáradt, kiégett és igen morcos fiatal aneszteziológushoz kerültem, aki gyakorlatilag megkérdezte, van-e lyukas vagy mozgó fogam (amit a checklisten amúgy már jelöltem - nincs), és közölte, hogy minden ok, mehet a dolog. Elmondja, mi lesz? Mondom, nem fontos, már ismerem a dörgést. Ok, akkor viszlát. 

Na mondom, ácsi, van kérdésem. Ugye a szopi. Persze, ébredés után lehet. Fentanyl+propofol szoptatás kompatibilis, majd jelezzem, hogy olyan fájdalomcsillapítót adjanak, aki ok, de amúgy nyugodtan. És ekkor meg mertem kérdezni, hogy ezt leírná-e nekem, mert a kezelőorvosom 48 órát lebegtetett nekem. Na ettől kb. eldurrant az agya, hogy akkor ezt meccseljem le vele és ő ugyan semmit nem ír le, és talán akkor mérlegelni kellene, hogy a CI a fontosabb vagy a gyerek. Mert ő megérti, persze, életminőség szempontjából jó az implant, de döntsem el, hogy előbbre való-e a családnál, gyereknél, szoptatásnál. Na itt meg az én agyam durrant el, és visszakérdeztem, hogy mit gondol, ha pont most mondta, hogy utána ugyanúgy szoptathatok - mert hogy pont a fontossági sorrend miatt kérdezem meg újra és újra minden hozzáértőtől..., akkor ez most szerinte egy jó kérdés volt? Erre persze már nem válaszolt.

Szerettem volna még a kezelőorvosomnak feltenni 1-2 kérdést, de annyira elegem lett már a végére, hogy azt el is engedtem. Utólag kicsit bánom, de végülis semmi akut kérdésem nincs, majd minden kiderül jövő héten…

        Ez a kép mindent elmond a mai napról… 🤪😅