2023. április 11., kedd

2023. április 11.: Húsvét a kórházban, megint. Fejlemények…

 Nem mondom, hogy nagyon izgalmasan telt a húsvétom, Disney-maratont tartottam, egyebekben csak túléltem. Csak ügyelet volt ugye, tehát nagyjából semmi nem történt itt bent, volt, hogy még átkötni is elfelejtettek, csak délután került rá sor. Azért a húsvéti nyuszi idén is megtalált, meg a locsolók is. 

                                      

Lefényképeztem a szobámból a kilátást, ma átköltöztettek, úgyhogy még jó, hogy megtettem. Olyan hangulatos ki elvarázsolt kert volt… a mostani nem valami jó.

 
Ezek ma reggel 5 körül készültek.

Ezek meg talán szombat éjjel. 3-4 óra körül.

Húsvéthétfőn egy kis szabad levegőt is szívtam, még az év első gombóc fagyiját is megettem. Persze ez nem nagy kimenő volt, sőt, még csak kimenő se, csak egy kis kilógás a délután során. De nagyon jó volt, szép idő volt, egész melegen sütött a nap és nem voltam a négy fal között. :)

 

Aznap elég sokan megfordultak nálam, a kisasszony például egy csomó díszt is hozott a szobámba, amivel húsvétra hangoltuk kicsit a nagy fehérséget 🥰

A fülem mögötti sebből továbbra is iszonyatos mennyiségű váladék folyik, holott lassan két hét telt már el a műtét óta. Eléggé nyugtalanít, mert a kezdeti áttetsző-pirosas helyett most már masszívan sárga meg barna. De nem csak engem zavar, ma vettek is belőle bakteriológiára mintát, kíváncsi vagyok, mi lesz benne. Illetve nem vagyok hülye, érzékelem, hogy napról napra egyre több mindent csinálnak vele, hidrogén-peroxidos átmosás, utána betadine, közben-utána szívó, gumicsík még mindig megy bele… a bal oldalon ugyanez után a műtét után 2-3 napig volt csak csík, ilyen fertőtlenítős fürdések meg egyáltalán nem. És fáj is, napról napra jobban. A seb is, belül is, meg a fülem mögött is. 
Egyébként ma nem biztattak sok jóval, azt mondták, bár bizonyos laborértékek javulnak, a fülem meg az általános állapotom egyértelműen nem, így most pár napig még próbálják a legtöbbet kihozni ebből, aztán referálnak Pécsre és irány az ottani klinika, műtsenek meg mielőbb. A legutóbbi haemokultúra eredményét még várjuk, bár én nem tudom, ennyi idő után releváns-e, még mindig csak annyi látható az EESZT-ben, hogy előzetes eredményük pozitív, anaerob tenyésztések folyamatban és gomba tenyésztések is. Aerob bacik nincsenek. De még se rezisztencia-vizsgálat, se semmi. Elég béna, szerintem sose volt még ilyen sok idő, mire lett eredménye. 

Két kötözés közt ilyen guszta.

Sajnos a köhögésem is nagyon lassan javul, ha egyáltalán, úgyhogy egy kis Berodualos inhalálás is az esti program része lett, bár a párásító gép is szépen teszi a dolgát, meg persze a gyógyszerek, amiket iszom meg szopogatok… de átütő sikert még nem sikerült elérni sajnos. 

Ez a kép már az új szobámban készült. Persze annyira ez sem új, itt kezdtem a pályafutásomat, amikor legeslegelőször befektettek még 2020 májusában, akkor ebben a szobában laktam, csak a másik ágyon. Nem rossz ez, van saját hűtő, fürdőszoba, wc, TV, és ide tuti nem tesznek be mást… az egyetlen hátulütője, hogy nincs benne nővérhívó, ami jelenthet problémát, ha este belázasodom, vagy bármi más baj van. Bár remélem, a vesegörcsökkel végeztem, hívó nélkül abba szerintem biztos belepusztultam volna. Mert kisétálni tuti nem bírtam volna a nővérszobához…

Ez pedig az új kilátásom, nem túl szép, de ez van…


1 megjegyzés:

2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom…  Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldal...