Éjjel megint jó lázas voltam, most egészen magas is volt, 38,7. Ami nálam a szepszisben viccnek számít, de az elmúlt napokban ennyire akkor sem ment fel. És hát elég rosszul is vagyok tőle, hiába nem túl magas.
A nagypénteket idén is Jézussal töltöttem, tavaly is itt néztem a Passiót, idén sem maradhatott ki. Kezd hagyomány lenni a kórházi nagypénteki Passió-nézés. De azért jövőre megpróbálok szakítani ezzel.
Egyébként nagyon érdekes, de egész életemben jártam a nagypénteki keresztutakra meg szertartásokra, mégsem éltem meg soha olyan mélyen magát a napot, mint tavaly vagy idén. Valahogy itt, amikor tök kihalt a kórház, és nézed Jézus szenvedését, az olyan nagyon megindító. Nagyon valóságos. Nem nagyon tudom megfogalmazni, mi van bennem ilyenkor, de valami nagyon szép dolog. Fájóan szép. Bárcsak át tudnám adni…
Hamarosan indulok az újabb mellkas röntgenre, mivel az előzőt elkeverték, viszont egyre jobban köhögök. Elkezdték komolyan venni a dolgot, mivel be is fulladok néha. Most bezárult a cellám ajtaja - kaptam egy párásító gépet, és hogy minél jobban bent rekedjen a pára, csukva kell tartani. Ami béna, de érthető…
Délelőtt kikerültek a hallójáratomból a tamponok, spongosztánok, szilikonok, és minden, amivel egy hete ki van tömve. A rossz hír, hogy csak minimálisan hallok jobban - vagyis szinte semmit továbbra is. Erre kaptam ígéretet, hogy a csont felől megoldjuk majd ideiglenesen a hallást, mert így azért nagyon nehezen boldogulok. Ha nem látom az ember száját, akkor semmit nem értek. Nem könnyű. A dobhártyám továbbra is lyukas, a dobüreg tele trutyival… már készülnek a tervek a későbbiekre, feltéve, ha befejezem végre a lázongást, ahogy itt nevezik. Tartok tőle, hogy az sem ma este lesz…
Nagyon szép fejkendő ❤️❤️❤️
VálaszTörlés