2023. szeptember 22., péntek

2023. szeptember 22.: 2. állítás

 Hihetetlen, hogy milyen gyorsan szalad az idő, nemrég még tűkön ültem, hogy műtsenek már, aztán hogy bekapcsoljuk a CI-t, ma pedig megvolt Pécsen a második implant állítás. A fizikus azt mondta, a hullámzó tendencia teljesen normális, amiatt nem kell aggódni, viszont elég jól haladunk, előremutatónak tűnnek a dolgok. A mély és halk hangokkal van egyedül probléma, de az sem vészes, viszont azokat jóval később hallom csak, mint a többi frekvencia halk hangjait. Ez az állítás már csak kb. 20 perces volt. Most irgalmatlanul hangos megint minden, brutális, de tényleg. Hallásvizsgálatot is szerettek volna, de nem volt hely, csak sokkal későbbre, azt majd Pesten intézünk. Meg is beszéltük, hogy ezentúl nem kell lejárnom, elég, ha a SOTE fizikusához megyek, ő fogja tudni innen folytatni velem a munkát. 

Itt egy kis falba ütköztem - én nem tudom, milyen rivalizálás van a SOTE meg a PTE között, de a portás, akit megkértem, kérdezzen rá a fizikusnál, hogyan kérhetek hozzá időpontot, lepattant róla, hogy miért nem folytatja tovább Pécs a dolgot, és ugyan miért vegyen át? Úgyhogy írtam neki egy e-mailt, amiben megpróbáltam elmagyarázni, hogy a pécsi fizikus tud róla, nem ellenzi, sőt, támogatja a dolgot, mindenben áll rendelkezésére, de hadd ne kelljen már 5 órákat autóznom várandósan, vagy majd egy kisbabával, egy 20 perces szösszenetért. Remélem, ezzel rendben is leszünk így, mert ha nem, akkor megyek a Profhoz, hogy ő beszéljen a fizikussal, de az egy bonyolultabb kör lesz, mert hát őt elérni kb. lehetetlen küldetés. De nem fogom hagyni magam lepattintani. 🙃

Közben azért levelezgetünk a pécsi kezelőorvosammal is, a jobb fülem ügyében, ami nagyon más, mint a bal volt akármikor is, van benne egy viszonylag erős “dugulásérzés”, ami így hülyén hangzik, mert nyilván be is van dugaszolva, de ez egy feszítő, kicsit fájó valami. Szerinte ne aggódjak, de azért ha nem múlik, kell majd egy CBCT - ami egy nagyon modern, a panorámaröntgenhez hasonló CT vizsgálat -, hogy megnézzük a lezárt részeket. A baba miatt nyilván nem csináljuk, amíg nem muszáj, de épp miatta aggódom picit jobban, én mindent túlélek, ha gáz van odabent, azt is, de ez most nem csak rólam szól már. Úgyhogy most várunk. 

Ha valami alakul a fizikussal, hallásvizsgálattal vagy bármivel, úgyis jelentkezem, addig is drukkoljatok, hogy minden rendben legyen és minden megoldódjon mielőbb! Köszi ❤️😘 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom…  Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldal...