Pontosan 5 hét, egy hónap szepszis, 3 műtét és még sorolhatnám, mi minden után végre itthon. És jelentem, jól vagyok. Csend van a fejemben, de most béke van a szívemben, így nem viselem olyan nehezen. Néha rám tör, hogy rossz, de nem panaszkodom. Tanulom a türelmet meg az elfogadást. Egyelőre megy.
Ma volt még egy labor, a vesefunkciók megint rosszabbak, a vérnyomásom is magas még mindig, felvettem a kapcsolatot egy belgyógyásszal, azt mondta, szerinte csoda, hogy csak most, végülis két éve folyamatosan nefrotoxikus gyógyszereken vagyok… de talán még rendeződhet. Írtam a diabetológusomnak, ha akar, ő tovább tud küldeni. Azért én még bízom benne, hogy nem megy rá a vesém is erre az egészre véglegesen…
Az audiogrammom továbbra is nagyon rossz, így nem lett ideiglenes megoldás a hallásomra, de azért még futok 1-2 kört, hátha a semminél lehetne picit több. De ha nem, akkor legyen meg az Úr akarata, ha eddig kibírtam, ami történt, ezt is ki fogom.
Június 19-én megyek legközelebb Pécsre, akkor beszélünk az implantátumról. Mivel még mindig nem tudják, mi volt ez az egész, nagyon óvatosak, nehogy a bolygatástól megint beinduljon a folyamat. De ma azt mondta az orvos, ha minden jól megy, szeptemberben akár aktív implantátummal is kezdhetem a tanévet. Így azért könnyebb várni, hogy van belátható cél! 🙃
Úgyhogy persze megvannak a nehézségeim, küzdelmeim, de hálás vagyok, hogy élek, még mindig élek és jól vagyok, és egy olyan érzékszervem lett oda, ami pótolható! Ez azért ajándék! Ezen nagyon sokat töprengtem… ha pl a látásomat veszítem el, azt nem biztos, hogy lehet helyettesíteni. Szóval azért azt hiszem, mellettem van a Jóisten! Még ha néha vicceskedik is velem… 😉
Welcome home ❤️🩹
VálaszTörlés