Szombaton kilyukadt a dobhártyám. Azóta sokkal-sokkal több a váladék, ami a fülemből folyik és terjed egyre beljebb, hátrébb a fájdalom. Kedden reggel MR vizsgálaton voltam, ami szépen leírja, hogy a mastoideum megint tele van gennyel, illetve a dobüreg is, malignus otitis externát véleményeznek.
Sűrű nap volt a kedd. Elmentem ahhoz a doktorhoz, aki hazajött Németországból és ott volt a bal oldali petrosectomiánál, ő volt a team vezetője. Csakhogy ő nem azt mondta nekem, amit a másik doktor, hogy szívesen elvégzi a műtétet a kérésemre, hanem belenézett a fülembe, és megállapította, hogy extrém szűk a hallójáratom és ő ennél beljebb nem is lát, tehát csak azzal gondolna foglalkozni. Azt mondta, minden az én döntésem, de szervezne Pécsen egy műtéti időpontot, amikor kifúrják a hallójáratomat (három hétre legalább tamponálják! - mit fogok akkor hallani? Semmit.), és a bőrt is kicserélik benne a fül mögötti területről kivett bőrre. Hiába mondtam, hogy bent fáj és bentről jön a sok genny - megint hiába beszéltem. Az MR-re rá sem akart nézni. Így jöttem el tőle.
Utána mentem a SOTE-ra is, meg volt beszélve, gondoltam, legalább valaki nézze már meg a felvételt. Ott elég alaposan átnéztük, én is láttam, hogy a mastoid tényleg tele van… ugyanígy nézett ki a bal, amikor novemberben kifúrták a mastoidectomia során. Az ottani doki azt javasolta, hogy mivel ez nagyon gyorsan nagyon gáz lett, szerinte is a nagy műtétet kérjem, ne ezt a kisebbet. Megnéztük, és már az egyhetes haemokultúrámból tenyészett ki baci - azaz a véremben már benne van valami, de szeptikus még nem vagyok szerencsére. Persze tudjuk, hogy ez csak idő kérdése…
Közben sms-eztem a biatorbágyi doktorral is, aki továbbra is a nagy műtét pártján van. Ahány orvos, annyit mondanak… 🙈
És akkor jön a csavar… ugyanis ma megint voltam a németországi doktornál, felszívtam magam, hogy fedett a mastoid, meg vagyok győzve, megmondom, hogy ha én döntök, a nagy műtétet kérem. Mire közölte, hogy más kontójára könnyen ígérnek ilyet a kollégák, de ő azt nem szeretné egyelőre. A kisebbet megcsinálnák csütörtökön. Persze én döntök, de már csak arról, kell-e a kicsi vagy nem. A petrosectomiát egyelőre nem tartja indokoltnak, hiszem csak a szűk hallójáratot látja, azzal akar foglalkozni. Meghallgatta az összes félelmemet - hogy ahányszor hozzáértek, mindig szepszisem lett és mit csinálok, ha Pécsen ragadok hetekre, hogy félek, ettől a mastoid nem tud kitisztulni, hogy mindenki szerint a másik műtét lenne a jobb és engem is meggyőztek róla, hogy mi lesz, ha hetekig nem hallok semmit, hogy ilyen műtétet már csináltak bal oldalon, de ott se segített…? De nem hatotta meg semmi. Sajnos kicsit átment személyeskedésbe, és azt éreztem, minél inkább hivatkozom a kollégái javaslatára, annál kevésbé nyitott a dologra. Azt mondta, nem tudja garantálni, hogy elkerüljük, hogy ezután a peteosectomiára is szükség legyen… de egy próbát megér. Hiába mondtam, hogy a másik oldalon már annyit próbálkoztunk, belefáradtam és kivagyok ettől. Nem hatott.
Gyakorlatilag sarokba lettem szorítva. Persze, minden az én döntésem. De hol itt a döntési lehetőség? Ha nem kérem a kisebb műtétet, akkor valószínűleg Pécset is bukom, máshova meg hova menjek? Itt a nyerő csapat… de ők nem élték végig az elmúlt 2,5 évet… és nem is tudnak mindent, mik történtek. Szeretek a megérzéseimre hallgatni, és szól a fejemben a vészcsengő, hogy ez nem lesz jó. De mi mást tehetek, mint hogy belemegyek és velük is végigjárom ugyanazt az utat, mint a bal oldallal a SOTE-n? Talán kicsit felgyorsítva, ha minden jól megy… de a vége félek, ugyanaz lesz. Akkor meg miért nem ugorhatunk rögtön oda? 🙄
Még egy mondat a tapaszokról… szerda óta már nem is tettem fel! Ami azt jelenti, hogy 1,5 hónap alatt eljutottam 75ug/h-ról 0-ra. Azért nem állítom, hogy minden szuper ezzel kapcsolatban - továbbra sem alszom. Sőt, most, hogy már nincs tapasz, szinte semmit nem tudok pihenni éjjel. Ha jó nap van, elalszom, fél-egy óra múlva felébredek, órákig forgolódom, jövök-megyek, aztán megint picit bebólintok, megint felkelek… összesen 2-3 óra is összejöhet egy éjjel… rossz napokon el se alszom és semmi. Egész nap hulla vagyok, este úgy esem be az ágyba, mint aki mindjárt kómába esik… aztán semmi. Persze ez lehetne jó is, ha tudnám hasznosan tölteni az időt… de a legtöbbször a szemem nem bírja, úgy ég, hogy nyitva sem tudom tartani. Szóval csak szenvedek, pedig sose volt bajom az alvással, sőt! Mindig olyan rövidnek tűntek az éjszakák… na de most… olyan hosszúak, hogy mindig azt gondolom, sosem érnek véget. Ugye minden relatív… 😉
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése