Ma voltam a SOTE-n, hogy a maradék varratokat is kiszedjék belőlem. Mindenki azzal ijesztgetett, hogy ez tuti fájni fog… 🤪 Jelentem, nem fájt! A bal fülemnek immár semmi nem tud fájdalmat okozni. :)
Azt a pár tapaszt már csak azért kaptam, hogy a szemüvegem szára ne piszkálja a sebet és szépen tudjon gyógyulni. Esetemben jobb a túlbiztosítás, mert csak a Jóisten tudja, egy kis bagatell dologból mi következhet.
A seb a hasamon is szép, meg használom ezeket a sebgyógyító szilikonokat, de ennek csak annyi a lényege, hogy egyrészt a nadrág ne dörzsölje a varrás helyét, másrészt remélhetőleg minél kisebb, vékonyabb heg maradjon majd vissza.
A fájdalom a műtét helyéről gyakorlatilag teljesen eltűnt, már nem is igen érzem, inkább picit mintha viszketne belül, de fájni csak egy pontban szokott, az sem vészes már, és egyre ritkábban jön elő.
Mindig van bennem félelem a holnaptól, hogy reggel vajon mire ébredek, ez valószínűleg lassan fog majd elmúlni. Annyi meglepetés ért már, hogy nem merem magam teljes biztonságban érezni soha. De az az egy biztos, hogy a ma kis csodáinak ma kell örülni és hálát kell adni minden percért, amikor rendben mennek a dolgok. A holnap baja pedig legyen csak a holnapé…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése