18-án reggel ismét a tesztelős konténerben kezdtem a napot. Utána mentem az osztályra, felvettek, visszakerültem abba a szobába, ahol januártól májusig feküdtem. Mivel a Professzor volt az egyik operatőr, és neki még nagyvizitet kellett tartani, majdnem 11 óra volt, mire műtőbe kerültem. Hiába tudtam, hogy ez most egy nagyobb műtét lesz, nem voltam annyira ideges. Reméltem, hogy most majd végre történik valami. Bár előre megbeszéltük, hogy legyen CVK szúrás még a műtőben, erre aznap nem került sor, így megint jól megszurkáltak, mire rendes vénát tudtak biztosítani. Egyedül a hajam lenyírása viselt meg egy kissé… :)
5 órán át tartott a műtét, ami sokkal hosszabb volt, mint amiről eredetileg beszélgettünk. Késődélután, már sötétben ébredtem az őrzőben, az orromban oxigén volt, tele voltam monitorral. 17:23 volt ekkor. Nem sokkal később előkerült az egyik orvos, aki műtött, és elmondta, hogy egészen sok dolgot csináltak. Kifúrták a mastoideum kb 85%-át, ami már inkább volt gennyes-kocsonyás trutyi, mint csontos állomány, találtak egy iszonyú gyulladt dobüreget, de az maradt, lezárták a közel egy éve lyukas dobhártyámat és a hallójáratból kivettek minden hámréteget, kb ujjnyi vastagra kifúrták, ez most már tuti nem szűkül be többet. Elég boldognak tűnt az orvos, én pedig nem éreztem rosszul magam, enyhült a fájdalom is a fülem mögött, bár szédelegtem, de nem volt okom panaszra.
Este megkaptam az első adag Vankomycint, amit most megint adni akartak a műtét után. Viszont ahogy bement a szer, olyan rosszul lettem, hogy azonnal visszatettek rám minden monitort. Kapkodtam a levegőt, 160 lett a pulzusom, levert a víz és mindenem viszketett. Rájöttünk, hogy bizonyára megtelt a rendszer, így tiltakozik már minden külső behatás ellen, úgyhogy megbeszéltünk, hogy a Vankomycint mostantól csak lassan szabad beadni.
Az éjszakát az őrzőben töltöttem, de este már segítséggel a mosdóba is ki tudtam menni, sokkal jobban voltam, mint vártam volna egy ekkora műtét után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése