2022.május eleje: Újabb romló tendencia a gyógyszerek ellenére

 Május elején megint kivették a frissen betett CVk-mat. Ugyanis a PCT drasztikus emelkedésnek indult, addig sosem látott 65.3-as értékig kúszott fel, míg a CRP továbbra is 100 körül volt, ergo a szepszist semennyire nem sikerült uralni, hiába kaptam egyre több és többféle antibiotikumot.

Megint volt egy szemészeti konzílium, ami megint ugyanolyan nagy szívás volt, több mint 4,5 óra várakozással, csak ezúttal készültem, vittem magammal könyvet. Ám hiába, mert most viszont olyan leharcolt állapotban voltam, hogy nem bírtam olvasni. A múltkorihoz hasonlóan, a többszáz lézengő ember között lerogytam a fal tövébe egy talpalatnyi helyre és ott bóbiskoltam. Egészen addig, míg egy asszisztensnő megszánt és egy kis hokedlit kihozott nekem az egyik vizsgálóból. Onnantól azon próbáltam túlélni (ismét egy kb. 2 perces vizsgálat volt a kálvária vége…).

A CVK gyanús volt, hogy talán rossz helyen lehetett, esetleg artériában, így vérgáz vizsgálatot akartak csinálni. Szerencsétlenségemre még az artériáim sem akarták megadni magukat a szurkálásnak, pláne most, hogy újra branülözték a vénáimat, amik már sosem jöttek helyre… rengeteg szúrás után feladtuk az artériás vér levételét, utólag már úgysem volt annyira fontos… kár, hogy a szúrások fájdalmát ez nem vette el…

Csináltak szívultrahangot is, mert félő volt, hogy endocarditist fognak okozni a bacik a véremben. De szerencsére ez negatív volt, bár leírták, hogy egy ennél komolyabb vizsgálatra, nyeléses szív UH-ra lesz szükség a biztos eredményhez. (Erre csak később került sor.)

Mindenki megint a szeptikus sokkot várta, kiadták, hogy folyamatosan mérni kell a vérnyomásomat, és 80 alatt irány az intenzív. Nagyon ijesztő időszak volt megint, az infektológus ahányszor csak jött, mindig csóválta a fejét, hogy ebből nem tudja, hogyan mászunk ki. Megint nem volt sok esélyem. Minden este hánytam és mindig jöttek az iszonyú magas lázak is, már nem állt meg 40 fok körül. Napközben is olyan voltam, mint egy kifacsart felmosórongy. 

Ráadásul iszonyú anaemiás is lettem, ami nem volt új, szepszisben mindig leesett a hemoglobin szintem, de most már 90 körülre sem tudott visszamenni (a normál érték 120-150), hanem folyamatosan 70 körül volt. Vasat nem kaphattam, nehogy a bacikat etessük, abból az én szervezetem semmit nem tudott volna hasznosítani, ellenben a kis barátaim jóllaktak volna. Így trafót kezdtek szervezni nekem, mikor elértem a vészesen alacsony, 64-es szintet. 

Életemben először 2 egység vért is kaptam. Csak hogy tényleg mindent kipróbáljak, amit csak egy kórház nyújtani tud…

Közben a fülem sem alakult szépen, sebes volt és belül is megint egyre csúnyább…

Viszont az ex osztályomból cuki látogatók jöttek, akikhez levánszorogtam egy ölelésre… :)

Ez pedig életem egyik legfinomabb limonádéja volt… :)

Mikor már tényleg semmi nem esett jól, nem bírtam se enni, se inni, folyton kérdezgették, mit hozzanak nekem, ami menne. Nem csak a család meg a barátok…a nővérek, az orvosok. A Prof persze kihajtott belőlem egy választ, ő nem szokta feladni. Így ígéretet kellett tennem, hogy ha kapok limonádét, azt megiszom. Ezt az asszisztense készítette, epres-bodzás kivitel volt, kaptam egy napot, hogy elfogyasszam. Higgyétek el, ilyen helyzetben eg befőttesüveg 780 ml-je rengeteg! De leküzdöttem, egyrészt az ígéret miatt, másrészt mert tényleg isteni finom volt! :)