Napi szinten sok volt a történés. A CVK-m nem adott vissza vért, 1-2 napig próbálták megjavítani, aztán elengedték a dolgot és kiutaltak nekem egy újabb ITO-kört. Mit mondjak, már meg se viseltek ezek a dolgok. Egy CVK? Jó. Nem izgat. Ahhoz képest, hogy az elsőtől mennyire rettegtem, és hogy úgy éltem meg, hogy borzasztóan fájt, ez a sokadik már csak kb. annyira viselt meg, mint mást egy vérvétel. Szinte semennyire. Teljesen apatikus lettem, már nem érdekelt az egész. Mit adnak, mennyit adnak, minek adják… hova adják. Édes mindegy. Úgyse jutok ki soha.
Ebben itt inkább csak annyi volt a vicces, hogy baromi hosszú szárút küldtek a fülészeti műtőből és az ITO ezúttal nem volt olyan jófej, hogy rövidebbre cserélje… így a 30 centis szárból bevezették a szokásos 15-öt és a maradék 15-öt felkunkorították, ezért nem egy, hanem három helyen öltötték ki. Rendkívül kreatívak tudnak lenni ezek a dokik, mit mondjak…
A következő történés az volt, hogy betoltak végre a műtőbe, elaltattak és kioperálták azt a szilikon csövet a hallójáratomból. Megint több mint egy órán át matattak bennem, de azt mondták, egész szépen alakul és a szepszis is múlóban volt, ezért kilátásba helyeztek olyat, hogy egyszer az életben majd hazamenjek. Ráadásul a saját lábamon, nem fekete zsákban, ami azért nagy dolog.
Persze csak ha már sosem lesznek éjszakai 39-40 fokos lázak. Mert azért még akadtak…
Aztán persze az aznap megérkező haemokultúra tenyésztése ezt a kilátást jóval odébb taszigálta, ugyanis gomba is volt a véremben, amire elindítottak egy alsó hangon 2, de inkább 3 hétig adandó szert, az Amidulafungint. Ennek az a csodája, hogy szép lassan, kb 3 óra alatt kell lefolyatni. Tehát a következő heteimre az lett a program, hogy reggel 6-kor megkaptam a 3 antibiotikumomat, azok kb fél 8-ra lefolytak. Akkor jött 8-11-ig ez a szuper gombaellenes szer, aztán pici szünet, ha sikerült 11-ig lefolynia (szinte sosem). Délben jött egy atb, aztán kettőkor megint kettő. Na ott végre jött volna a szünet este hatig, csakhogy ide mindig kiírtak egy liter sóoldatot, hogy a veséimet ne terheljük túl, hiszen inni még mindig nem tudtam eleget. Szóval a liter só lement kb. 5-re, akkor hatkor jött megint az egyik atb, és végül este 10-kor kettő, éjfélkor egy. Csak hogy mindenki értse, hogy milyen jókat lehet pihenni a kórházban. Hiába vagy egész napra az ágyhoz kötözve eg rövidke pórázzal, folyton pesztrálnak. Nem túl pihentető…
Ó, és ami jó viszont történt itt, az az volt, hogy az infektológus leállította a Metothrexátot. Ugyanis a véremben olyan baci lett, amire a vénás Sumetrolim az egyetlen adható antibiotikum, ami viszont üti a MTX-et. Hála Istennek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése