Bár a trafó megtette a hatását, a hemoglobinom majdnem 104-ig felment (sosem látott magasság, habár a normál érték alja még mindig 120…:)), a szepszisem továbbra is romlott. A PCT-m csúcsértéke 86.3 volt, ami már tényleg baromi magas, és nagyon ijesztő volt a helyzet. Jöttek mindenféle mintákat venni a szobából, mosdóból, fürdőből, hogy honnan lehet ez a sok baci, de hát ekkor már lazult a látogatási tilalom, beszéltük, hogy mindig éppen a szobatársaimhoz érkező aktuális csoportok bacijait veszik fel a kazettákra… nem volt ennek sem sok értelme. De azt láttuk, hogy már nem tudnak mit és többet adni… ötféle antibiotikum ment párhuzamosan, Vakomycin meg Imipenem meg hasonlók, amik már tényleg a nagyágyúk.
A májfunkcióm iszonyú magasra nőtt, a normál 35 helyett 346 volt, elkezdtünk amiatt is aggódni, hogy melyik belső szervem fog rámenni erre a folyamatos fertőzött állapotra. Igazán kétségbeejtő volt a helyzet, és ne feledjük el, hogy ez már közel 4 hónapja tartott, hiszen még mindig a januári műtétre érkeztem be a kórházba, azóta bent ragadtam. Otthon még állt a karácsonyfa, mikor befeküdtem, mostanra már túl voltunk a húsvéton bőven és már nyárba hajlott az idő…
Ekkorra a koponya CT már bőven leírt a hallójárat-gyulladáson kívül gennyes középfül-gyulladást is, hiszen a lyuk továbbra is ott tátongott a dobhártyámon, azonban ennek a műtéti kezeléséről ilyen szepszisben hallani sem akartak az altatóorvosok.
Ez egy május 10. reggeli szúrás.
Ez lett belőle kora délutánra.
Ezt akkor, koradélután szúrták.
Éjjel újat kaptam, csak ezúttal a másik kezembe. Ennyire nem bírtam már el a branülöket. Mindegyik behelyezése legalább 3-4-5 szúrással járt. Ha csak rám tették a stranguláló gumit és megszorították, már sírtam.
Naponta 2-3x kellett új branült szúrni, volt, hogy már abszolút senkinek nem ment és aneszteziológus orvost kellett hívni. Minden napra beígérték az új CVK-t, de abban az ügyben nem sok minden történt. Nagyjából minden este azért imádkoztam, hogy Uram, most vagy soha, most szívesen megyek Hozzád, csak vedd el tőlem ezt az egész szenvedést és szabadítsd meg az orvosaimat is a kilátástalan harctól, valamint a szeretteimet a bizonytalanságtól. Mindenki tudta, hogy ebbe hamarosan bele kellene halnom, minden nap ezt leste mindenki… én magam nagyon sokszor álmodtam olyat, hogy megyek… rengeteg szürreális látomás van azóta is a fejemben, olyan “találkozások”, amik meghalt ismerősökkel történtek… sokszor beszélgettem a Jóistennel akkoriban, de már rég nem csak imában, hanem lázálmaim során szemtől szemben. Ha tényleg akartam volna, mehettem volna. Amikor ébren voltam, azt éreztem, készen is állok rá. Viszont valószínűleg nem így volt, mert amikor úgy éreztem, végre dönthetek egy-egy elborult pillanatomban, végül mégis mindig maradni akartam. Csak még egy napot, csak még egyet…
Megint szóba került a transzfúzió, hiszen a hemoglobinom ismét vészesen csökkenni kezdett, bár ez nem meglepő. A bacik minden vasat felemésztettek a szervezetemben, a laborok már vasat egyáltalán nem tudtak mérni a véremből. Csakhogy olyan vénám sem volt, ami kibírna egy többórás trafót… Minden este legalább 39,7-8-as lázaim voltak, nem egyszer 41 felett is mértünk, pedig eddigre már amint jött a reszketés, azonnal elkezdtük a lázcsillapítást, de ez semmit sem ért.
Végre saját szobába költöztettek. Már nagyon ki voltam merülve, hiszen az állandó jövés-menés, a szobatársak csacsogása ekkor csak teherként hatott rám, elvont a pihenéstől, idegesített, kikészített. Lelkileg már teljesen meg voltam borulva. Plusz ahogy fentebb is írtam, a bacikolóniák sem segítettek, amiket a látogatók hurcoltak be minden nap.
Eljött konzíliumba mindenki, aki valaha is kezelt. A bőrgyógyász, az infektológusok, a belgyógyász… mindenki vizsgálgatott, újabb lehetséges vizsgálatokat írtak elő, nőgyógyászatot, nyeléses szívultrahangot, kolonoszkópiát…mert senki nem akarta elhinni, hogy egy gyulladt fül erre képes… csak épp nem tudtuk, akkor mit bírt volna ki a szervezetem. A bőrgyógyásznak volt egy elejtett mondata, miszerint kicsit náthás a hangom, csináljanak egy covid tesztet. Kb egy hónappal azelőtt végigsöpört a covid az osztályon, tudtam, hogy ha elkaptam, az biztosan akkor volt, így ezügyben nyugodt voltam. Viszont ez mindent borított…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése