2023. február 20., hétfő

2022.május 12-13.: pozitív PCR teszt, hazamenetel saját felelősségre

 Tehát, a PCR teszt mindent borított, mert pozitív lett. Tehát átestem én is a covidon még bent a kórházban, még ha nem is gondoltam, hogy ez igaz lehet, bár visszagondolva volt egy reggel egy kis torokfájásom, de semmi extra, a korábbi covidomat pedig jócskán megéreztem, nem gondoltam, hogy most ennyivel megúszhattam. Pedig

Ekkor jöttek a bonyodalmak, ugyanis a Prof bejött totálisan beöltözve védőruhába, hogy akkor irány a covid részleg. Erről viszont én hallani sem akartam, mondtam, hogy dehogy megyek át, max haza. Erről meg ő nem akart hallani. Csináltunk gyorstesztet, ami negatív lett, próbáltam érvelni neki azzal, hogy tavaly májusban pont ez volt a helyzet, az én PCR-em sokáig pozitív, fene tudja, mikor eshettem át rajta, de nem hatotta meg. Mindenképpen át akart tenni.

Mikor jött a beteghordó, elküldtem, hogy engem nem visz sehova, azonnal életre keltem, és elkezdtem összepakolni, hogy akkor irány haza. Erre megindult az ostrom. Érveltek, hogy a mai PCT-m még mindig 56, ezzel nem mehetek haza, mert bele fogok halni. Nem hatott meg. Érveltek, hogy ha covidos vagyok, a MTX-szel gyakorlatilag immunszupresszálltak, tehát nem tudom vele felvenni a harcot, muszáj lesz Remdesivirt kapnom, hogy ne a covidba haljak bele. Ez sem hatott meg. Tudtam, hogy jelenleg nem vagyok covidos, és ez nagyon sok erőt adott. Hívtak pszichiátert, hogy nyilvánítson cselekvőképtelennek, vele jól elbeszélgettünk a lehetséges halálomról is, aztán megkaptam a papírt, hogy sajnos beszámítható vagyok, erővel nem tarthatnak bent. Másfél napig huzakodtunk, végül annyi lett az alku, hogy ha a másnapi PCT-m ugyanennyi vagy magasabb, akkor átmegyek, ha nem, akkor haza. Szerintem orvosok még sosem drukkoltak ennyire, hogy egy betegnek 50+-os PCT-je legyen… :) 

De màsnap szerencsére csak 37 volt az érték, így számomra egyértelmű volt, hogy irány haza. Pontosan 4 hónappal az érkezésem után…

A Prof szinte könyörgött, hogy elintézte a sürgősségin, hogy bár nem ide tartozom, fogadjanak, holnap essek be, csinálnak majd egy gyorstesztet és az negatív lesz, tehát ide kerülök vissza. De én meg akartam próbálni, ha már kijutottam, hogy végre otthon legyek. Aznap délelőtt még sok orvos ostromolt, hogy ugyan már, menjek át a covidra, csak egy hét kb, aztán jöhetek vissza… de semmiképp nem akartam. Immunszupresszáltan, nem covidosan aktív fertőzöttek közé menni? Rossz ötlet. Erőt adott, hogy vegre hazamegyek. 

Így végül hosszú küzdelmek után, péntek este 7-kor az ügyeletes doktornőtől a kezembe kaptam a Háború és béke-vastagságú zárójelentésemet, aláírtam, hogy orvosi utasítások ellenére, saját felelősségre távozom és egy friss branüllel a kezemben (mert hamarosan úgyis jövök vissza…), 121 nap után elhagytam a Klinikát. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom…  Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldal...