Csoda egy december volt. A szepszis nem uralkodott el annyira durván a szervezetemben, de minden éjjel lázas voltam, bár most szerencsére nem hánytam túl gyakran.
Minden alkalommal, amikor kontrollra mentem, labort akartak venni, de én tudtam, hogy egy magas PCT-CRP-fehérvérsejtszám kombóval azonnal vissza leszek toloncolva a kórházba. Ezért minden alkalommal aláírtam, hogy saját felelősségre nem engedek laborvizsgálatot végezni.
Karácsony előtt pár nappal volt egy érdekes beszélgetésem az egyik dokival. Úgy hívott fel, hogy “Jó napot, van már olyan szarul, hogy visszafeküdjön?” Mondtam neki, hogy ismerhetne már annyira, hogy biztosan nem megyek vissza karácsonyozni a kórházba. Erre ő közölte, hogy “Rendben, akkor azért majd ha a mentő hozza be keringés-összeomlással, azért dobjon egy üzenetet, még ha Szenteste van is.” Kérdeztem, hogy akkor most mi lesz a fülemmel, ha addig már nem akar látni, ugyanis ekkor a “soha többet beszűkülni nem tudó” hallójáratom megint kezdett iszonyúan szűkülni. Azt mondta, ha akarom, meg ha tudom, csíkozzam magamnak, ha nem, akkor majd januárban találkozunk.
Ezek után érdekes karácsonyom volt. Bár a szepszis Szentestére elmúlt, féltem, hogy a hallójáratom megint összenő, fájt a fülem és nem voltam olyan vidám, mint amennyire vártam az ünnepet. Ettől még egészen szép karácsonyunk volt, csak hát tele parával…
Jó kis év volt! 2022-ben 199 napot töltöttem végül kórházban. Ha néha nem keményítek be, még több is lett volna… és akkor még nem is számoltam a mindennapos bejárásokat, az órákig tartó várakozást egy-egy alkalommal. Ha az év óráit néznénk, jóval többet voltam bent, mint kint.
Ideje volt már egy kicsit megpihenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése