December közepére Pécsen is megtárgyalták az esetemet, és tájékoztattak, hogy az egyik doktor - nem az, akivel korábban már egyeztettem - december 21-én látni szeretne Pécsen. Félelemmel és nagy várakozással indultam útnak. Hosszú volt az autóút, a 75-ös tapasszal féltem is ennyit vezetni, hiszen ekkortájt folyton aludtam, és nagyon könnyen belealudtam kevésbé monoton dolgokba is, mint a 200km-en át tartó autózás.
Megérkezve bejelentkeztem és nagyon figyeltem a jövő-menő orvosokat, hogy vajon melyikhez is jöhettem. Hamar behívtak, egy elég fiatal doktorral találtam szemben magam, aki semmit nem tudott rólam. Odaadtam neki minden leletemet, és dióhéjban megpróbáltam elmesélni neki mindazt, ami eddig történt velem. Ő nagyon figyelmesen meghallgatott, alaposan megvizsgált, és elmondta, hogy ő mit gondol. Szerinte is otitis externa maligna betegségről van szó (ugye itt már sokszor jártunk), ő is azt a műtétet gondolná elvégezni, amit már korábban a kollégájával megbeszéltünk. Ennek persze vannak feltételei és még szeretne pár vizsgálatot csinálni. De ha meg tudunk egyezni, akkor igyekszik hamar megoldani az egész dolgot, nem fog hagyni évekig szenvedni. Ha minden jól megy, még implantátumról is beszélgethetünk majd, hogy újra halljak.
Készült egy hallásvizsgálat, ami megerősítette, hogy a bal oldalon nem hallok. Ez fontos volt, hiszen ilyen radikális műtétet százszor meggondol az orvos is, ha van az embernek vesztenivalója, de ezzel nekem kiderült, hogy kb csak nyerhetek. Míg én az audiológusnál voltam, ő beszélt az egyik SOTE-s orvosommal, hogy tőle is hallja azokat a részleteket, amiket én esetleg nem tudtam ezalatt a rövid idő alatt megosztani vele, vagy ami esetleg az én tudásomon túlmutat.
Azzal búcsúztunk, hogy január 16-án újra találkozunk, addig készüljön egy CT es egy MR vizsgálat. Ha MR-t a SOTE nem tud szervezni, akkor adott egy előjegyzést január 9-re, amivel ott Pécsen élhettem. Egy dolgot akart még tisztázni, mégpedig azt, hogy ha a képalkotók leírnak koponyaalapi terjedést, abban az egy esetben nem műt meg. Akkor az egy életveszélyes, de már nem kezelhető állapot, és sajnos nem tehet semmit. (Ez később még fontos lesz!)
Mivel ezt egy percig sem hittem, nyugodt szívvel és iszonyú lelkesen távoztam, hogy hamarosan minden problémám megoldódik végre. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése