2023. augusztus 25., péntek

2023. augusztus 25.: Az első élmények az implanttal

 Hát eljött ez a nap is, bár úgy tűnt, sosem fog… de mégis! 🙃

Reggel 10-re mentünk a kórházba, ahol a fizikus már várt. A kezelőorvosom is lejött az alagsori vizsgálóba, egy darabig velünk volt, majd mennie kellett, de azt ígérte, a következő állításnál is igyekszik jelen lenni majd. 

Egy jó másfél óra volt az egész folyamat. Először megkerestük bizonyos frekvenciáknál a minimumot, amit már hallok, aztán elkezdtük őket hangosítani, és akkor kellett szólnom, mikor már van egy kis diszkomfortérzet, de még nem nagyon rossz. Ezt az első hangnál belőttük, aztán megpróbáltuk a többit is nagyjából ehhez igazítani. Utána következett egy programozás, majd visszakaptam a készüléket és utána mindenféle kopogást meg tapsolást, majd beszédet kellett hallgatnom vele, jelezni, hogy mikor túl hangos már. Ezek a beállítások lettek az egyes program alapjai. 

Az első hangok nagyon érdekesek voltak, még most is fura az egész, hogy már pár órája szokom a dolgot. Amikor a füleden keresztül hallasz, azt mindenki ismeri, egyértelmű, hogy hol a hang. A BAHA-val megint egyértelmű, hogy a csonton keresztüli a hallás, ha elmozdul, egyre rosszabb az élmény. De itt nem egészen tudom, hol hallok. Valahol belül. Megint hallok hangos dolgokat, sőt, a legtöbb dolog inkább hangos. Az elején minden egyes hang után volt egy nagyon magas sípoló kiugrás, ún. “tüske”. De ez már pár óra után múlni kezdett, most már sosincs, pedig elvileg van, csak az agyam már megszokta. Egyébként folyamatos az akkomodáció, akit sokat hallok beszélni, egyre tisztábban és jobban értem a beszédét, míg akit először hallok, sokkal nehezebben tudom megérteni. Most még nagyon összefolynak a szavak, a hangok, kicsit olyan “Darth Vader-es” mindenki beszéde, de 1-2 embernek azért egész jól meg tudom már különböztetni a hangját. Vagy ahhoz tudnám hasonlítani, mint a filmekben a rossz arcok hangtorzítós telefonjai. Na most minden kicsit ilyen. Géphangú, mély, egybemosódó. De érzékelem a folyamatos változást, ahogy az agyam tanulja az új impulzusokat. 

Ami vicces, hogy a BAHA-val nagyon halkan hallottam magam, sokszor indokolatlanul kiabáltam emiatt. Most iszonyú hangosnak hallom a saját hangom, így most meg jajgat a környezetem, hogy túl halkan beszélek, legyek hangosabb. 😁

4 programot állítottunk be, ha az elsőt megszoktam és már halkul, meg nem piszkálja már a csigát (merthogy annak a létét most folyton érzem, a mély hangok kifejezetten dübörögtetik), tovább kell mennem a kettesre, és így tovább. Ideális esetben 4 hét alatt ledarálom a 4 programot, akkorra kaptam ismét időpontot, onnan megyünk egyre tovább a beállításokkal. Izgi lesz, most még nem tudom elképzelni, hogy ez a hangorkán lehalkulhat, vagy a káosz javulhat, de mindent elhiszek az okosoknak. 🙃



Azt mondták, minél többet hordom és erőltetem, valamint minél többet beszélgetek, hallgatok zenét, tv-t, annál gyorsabb lesz a hozzászokás és annál látványosabb az eredmény. Úgyhogy most megpróbálom nélkülözni a BAHA-t, és csak erre hagyatkozni. Na meg a szájról olvasásra, mert az még eléggé kell a beszédértéshez. De viselni sokkal kényelmesebb, mint a BAHA-t, nem is érzem, hogy rajtam van, csak nagyon gyorsan fáradok, fáj a fejem, sok az impulzus hirtelen, onnan tudom, hogy fent van, na meg persze abból, hogy hallok 🙈🤪.

Nehezen tudom megfogalmazni a fizikai meg a lelki érzéseimet, a hangokat, ahogy most hallom őket, vagy egyáltalán az érzést, amikor közel két év után meghallod az első hangot a bal füleddel, ami azóta süket. Csoda ez az egész! Fura és szokatlan és nem könnyű, de tényleg egy csoda! 

A másfél óra kb. fele fejtágítás volt, mit hogy kell összerakni, használni, páramentesíteni stb., stb. Annyi információ hangzott el, hogy csoda lesz, ha a felére emlékszem! 😱

Délutánra visszaértünk a patikába, még expediálni is beálltam, egyetlen ember volt, akit nem értettem és segítséget kellett kérnem, egyebekben mindenkit ki tudtam szolgálni, tudtam válaszolni a kérdésekre, beszélgetni pár szót. Csak sokkal hamarabb elfáradtam, hiszen végig iszonyatos energiával kell koncentrálni.

Egy hatalmas hátizsákot kaptam, benne az összes kiegészítő, pótalkatrész, tudástár és miegymás… elég igényes, tiszta luxi cucc az egész. Csak ámulok és bámulok… 🥰


Szóval jó lesz ez. Van vele munka, még lesz is, de látom, hogy innen már tényleg előrefelé tartunk, és ez nagyon biztató! ❤️

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom…  Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldal...