2023. május 25., csütörtök

2023. május 25.: Eltelt egy hónap a műtét óta

 Csak egy kis helyzetjelentés:

A sebek szépek, most már nem is nagyon vigyázok rájuk, elkezdtem reggelenként úszni járni, próbálom visszaépíteni a két év sok-sok fekvése során leépült izmaimat… az első nap első hossza után azt gondoltam, idióta vagyok, és ez nem fog menni. Aztán leúsztam 40-et. Ma, a negyedik napon már majdnem simán ment a 80 hossz. 2 km. Nem olyan sok, de nem gondoltam, hogy menni fog. Azért még a gyorsúszással hadilábon állok, az nagyon kivesz belőlem, nem bírom olyan jól még, de a hát vagy a mell egészen jól megy. Ez jó érzés, nem reménytelen, hogy egyszer újra formában leszek még. 🤪 Mellette persze az 1-2 naponta egy könyv kvótát is tartom, illetve annyit vagyok kint a szabadban a jóidőben, amennyit csak lehetséges! 😍🥰

Egy hete voltam a diabetológusnál, aki Tritace-t adott átmenetileg a vérnyomásomra. Azt mondta, nem elégedett a vesefunkcióval se a vérnyomás értékeimmel, és ne terheljük tovább a vesémet a folytonos nagy nyomással. Ha egy hónap múlva jó lesz a labor, akkor elhagyhatom és talán rendben lesz. Ha nem, akkor megmutat egy nefrológusnak. Ezt kihagynám… pont egy hete szedem, most már egészen szépek az értékeim, csak 1-1 kiugrót mérek néha. 

Viszont közben tegnap megnézték a SOTE-n az arcomat. Aminek nem örültek. Az orvos azt mondta, egyértelműen arcideg, nem izom eredetű a dolog. Szteroid lenne a kézenfekvő megoldás, de ha ezt egy bent maradt fertőzés okozza, akkor a szteroidtól be fog lobbanni és elég vacakul leszek megint. Felhívta a pécsieket, hogy segítséget kérjen. Ők azt mondták, abban bíznak, hogy nem fertőzés, mert ezek után a nagy koponyaalapi műtétek után ha nagyon ritkán ki tud alakulni az arcidegbénulás. Ha nem közvetlenül az operáció után történt, akkor nem idegsérülés miatt. Szteroidra múlnia kellene, szerintük próbáljuk meg. 64 mg Medrolt írt 10 napig, utána kétnaponta felezést. (Meg mellé persze gyomorvédőt, káliumot, ahogy azt kell.) Igen ám, csakhogy a Medrol hónapok óta hiánycikk, tehát nincs a patikákban. Illetve van 4 mg-os, de az azt jelentené, hogy 16 db tablettát kellene naponta bevenni, amire nem vagyok hajlandó, ugyanis a Medrolból egyet is alig tudok lenyelni, annyira végtelenül és borzasztóan keserű. Beszéltünk a dokival telefonon, erre mi volt a megoldási javaslata? Feküdjek be, vénásan megkapom. 😅😅😅 Na mondtam, hogy ehhez sem ragaszkodnék. Végül kukáztunk egy bontott 16 mg-os dobozzal, de sajnos abban csak kb 30 darab van, szóval ezzel még nem oldódik meg a probléma, mert ez így csak 7 napig elég. A leépítésre pedig egyáltalán nem is marad, márpedig a mellékvesém nem örülne, ha hirtelen állnék le vele. Szóval ez még egy megoldandó probléma, de egy hetet nyertem, hogy valamit kiókumláljunk. (Vagy valaki megint kidobjon egy fél dobozzal a gyógyszerhulladékba… 😅🤪) 

Ami még ide tartozik, hogy a szteroid sajnos felnyomja a cukrot, ugyanis az inzulin hatását csökkenti. Meg felnyomja a vérnyomást, amire hiába szedek Tritace-t, mert annak a hatását is csökkenti. Meg amúgy vesekárosító is. Jeleztem ebbéli aggályaimat, de a fülészek szerint a vesét hosszabb távon is meg lehet oldani, de az arcideget vagy most gyorsan, vagy lehet, hogy soha. Megint a melyik ujjamba harapjak-dolog, ugye. De hát akkor legyen az arcideg, végülis kinek kell vese? 😅😂

Finom reggeli étrend… emellé más nem is nagyon kell a kávé mellé.

Szóval azért teljes nyugalom és hátradőlés még nincs, aki eddig imádkozott értem, továbbra is tegye ezt, most már jó lenne kicsit nyugiban lenni. Csak egy pár hetet, esetleg egy-két hónapot gondolnék, amikor nincs semmi akció. Ha nem olyan nagy kérés… 

Viszont, egyre közeledik a június 19., amikor várnak Pécsen, iszonyúan várom, hogy legyen implant időpontom, a műtétet meg még jobban, ami utána jön, azt meg pláne! Most szívesen lennék 1-2 hónappal öregebb kivételesen… 😁

1 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, értés mondott imaban ideát nincs hiány! Ügyes legyél Pécsen! ❤️‍🩹

    VálaszTörlés

2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom…  Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldal...