Ma voltunk varratszedésen. Az orvos (nem a sotés, nem a pécsi, hanem aki Németországból jött haza - az ő magánrendelésére kellett menni varratügyben) megdicsért, hogy szépek a sebek (egyébként tényleg) és eléggé jókedvében volt, tetszett neki, hogy jól vagyok, vidám vagyok, mosolygok, sztorizgatott, meg abszolút kollégaként beszélgetett velem, velünk, bevont mindenbe, még azt is megkérdezte, akarom-e magamnak kiszedni a varratokat a hasamból. 😁
Mondjuk továbbra is azt hajtogatja, hogy a cukorbetegségem az oka mindennek, amivel nem tudok egyetérteni, de ezt már megszoktam, hogy aki nem ért a diabéteszhez, az mindig arra fogja fogni azt, amit nem tud/ért/lát át. Azt is megemlítette, hogy szerinte ha jól elvagyok, nem biztos, hogy kell implant, cukorbetegeknek szerinte csak életmentő műtéteket érdemes végezni. De aztán meglátta a villámló tekinteteket és helyesbített, hogy tulajdonképpen mégiscsak jó lehet az az inplantátum… 😂
Amúgy elég jól elvagyok ezzel a BAHA-val, amit kölcsönkaptam, de sokszor le kell vennem vagy legalább le kell némítanom, hogy ne halljak vele semmit, mert iszonyú fárasztó. Eleve sokat kivesz, hogy mindenre nagyon kell koncentrálnom, továbbra is nézem a szájakat, nehogy félreértsek valamit, és ha nem egy csendes szobában vagyok max 1-2 fővel, akkor annyira sok a zörgés, háttérzaj, recsegés stb, hogy nagyon zsong tőle a fejem. Nem hangos, de folyamatos. Úgyhogy ezt most, hogy tudom, milyen az igazi csend, nagyon értékelem - hallok valamennyit, de ha elég volt vagy elfáradtam, csak lenémítom, és teljes a csend. Olyan jó lenne, ha ezt meg tudná érteni az is, aki sosem tapasztalta, de szerintem nem tudjátok. Én sem tudtam egészen mostanáig. De hálás vagyok azért, hogy megtudtam és most tudok örülni a hangtalanságnak is.
Ma azt fogalmaztam meg magamnak, hogy a Jóisten megint nagyon vicces volt. Amíg azt hittem, a siketség egy megszokhatatlan, borzalmas és depresszív állapot, addig ugye szóba sem jöhetett semmi ideiglenes, bárhova fordultam, mindenki lepattintott. Mikor elengedtem ezt, és kimondtam, hogy tulajdonképpen a csend sem olyan rossz, tudok vele élni, egy nyarat meg fél lábon is kibírok, sőt, van benne jó is, rögtön úgy döntött, hogy akkor most màr azért megkönnyíti egy kicsit, kaptam segítséget. Jó az Öreg humora…
Úgyhogy most amíg várom a műtétet, élvezem a csendet, de a hangokat is. Azt meg még inkább, hogy amikor egyikre vágyom, azt is megkaphatom, de ha a másik esne jobban, akkor azt is. Van választásom, nem kényszerülök egyikre sem. Azt meg a legjobban, hogy megint tudok telefonálni meg zenét hallgatni (a készülék közvetlenül a csontba sugározza ilyenkor a hangot, mint egy fülhallgatóval - a környezet nem hallja, csak én), ugyanis a telefonom bluetooth-szal kiválóan kapcsolódik a kütyühöz.
Úgyhogy minden jó. 🥰
Ide teszem nektek az egyik kedvenc imámat, mert ha valamikor, most nagyon aktuális, ezt a Nagypapám írta nagyon régen, amikor nagyon kislány voltam, az emlékkönyvembe, most megkerestem. Az internet szerint Szent Rita imája, ami nem lehet véletlen, mert ő számomra a legkedvesebb szent, ő segített végig ezen a sok vacakon és Pécsen a kórház melletti templomban az ő képe van, oda járunk mindig megköszönni egy-egy mérföldkövet meg kérni, hogy segítsen. Úgyhogy tessék, ennél jobbat magam sem tudok írni, minden szava igaz az én életemre is:
“Erőt kértem az Úrtól,
és Ő nehézségeket adott nekem,
amelyeken megedződhettem.
Bölcsességért imádkoztam az Úrhoz,
és Ő problémákat adott nekem,
melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam,
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam.
Kértem bátorságot,
és veszélyeket adott az Úr,
melyeket legyőztem.
Áhítottam, hogy mindig szeretni tudjak,
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
akiken segíthetek.
Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit sem kaptam, amit kértem,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Ezt adta nekem az Isten.”
Nagyon ertekeseket ad az Isten ❤️🩹
VálaszTörlés