Ezután egy új dokihoz fordultunk, akinek először a magánrendeléseit látogattam valahol a világ végén, aztán a Péterrfybe jártam be hozzá. Ez egy nagyon kedves idős dokibácsi volt, akivel meg is találtuk a köös hangot. Azt mondta, szerinte ez egy “malignus otitis externa” nevűrosszindulatú hallójárat-gyulladás, mely cukorbetegeknél megeshet, viszont nagyon nehezen kezelhető. Az furcsa volt, hogy ezt alá lehetett volna támasztani illetve cáfolni lehetett volna egy újabb képalkotó vizsgálattal, de ilyet nem kért. Ekkor már nagyon sebes volt a fülem és nagyon sűrű gennyes váladék folyt belőle. De soha nem csinált tenyésztést sem, lokálisan kezelgette, mindenfélét kipróbálva hetente 1-2x.
Ekkor nagyjából így nézett már ki a fülem. Kezelgette, kezelgette, de nem haladtunk semerre, és nem is tűnt úgy, hogy van bármi egyéb ötlet. Egy alkalommal ahogy mosta ki a tűszívóval, az nem volt rendesen ráillesztve a cső végére és a nagy nyomástól lerepült, beleállt a dobhártyámba. Mind eléggé megijedtünk, fájt is veszettül, de azt mondta, lyukat nem lát, nem lesz ezzel semmi gond. Hazaérve iszonyú feszítést éreztem, ami csak egyre fokozódott. Aztán egyszer csak hallottam egy pukkanást és nagy megkönnyebbülést éreztem. Meg azt, hogy valami meleg csordogál a nyakamba. Akkor láttam meg, hogy a fülemből ömlik a vér. Nem kicsit, hanem iszonyatos mennyiségben. Aztán szép lassan elállt, de valami megváltozott. Át tudtam fújni a dobhártyámon a levegőt. Na ekkor már biztos volt, hogy kilyukadt… Másnap ránézett a doki, megtalálta a lyukacskát, de továbbra is mosogatta hydrogén-peroxiddal, csak innentől ez mind a torkomba csorgott, azt is marta veszettül.
Sokszor megkaptam akkoriban, hogy látod, még nyáron időben kellett volna orvoshoz menni… én ezt nem hiszem. Ami az én fülemet elkezdte enni, azzal hiába mentem akárhányszor orvoshoz, az első pillanattól senki nem tudta megfelelően kezelni. Mindegy volt, hogy hova és hányszor mentem, a romlást megállítani még akkor sem tudták, mikor később fekvőbetegként kezeltek a kórházban. Nem az orvosok hibája ez, hiszem a mai napig nem tudják/nem tudjuk, mivel állunk szemben.
Aztán én covidos lettem, két hét kényszerpihenőre kellett mennem. Mire végeztem a coviddal, a Péterffy covid-kórház lett, a doktor többet nem tudott fogadni. Ekkor május eleje volt, ismét tovább kellett lépni, új orvost kellett keresni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése