2021.május-november: Mindennapi kórházba járogatás

 A hazaengedésem után lényegében minden nap be kellett járnom a klinikára kontrollra. Ennek az is volt az oka, hogy nagyon tele volt váladékkal folyamatosan a hallójáratom, és ha nem szívták le, iszonyú feszítő fájdalmam volt. A fájdalom már amúgy is kezdett uralhatatlan lenni, már túl voltam ekkorra a tramadolokon, marokszámra kapkodtam be ezeket az erős fájdalomcsillapítókat, de egy idő után semmi sem hatott, így a háziorvosom is kifogyott az ötletekből, a fülészek is csak vakargatták a fejüket. Így kezdtem el 25ug/h hatóanyagtartalmú 72 órás Durogesic tapaszt használni júniusban, mely fentanyl hatóanyagú, az egyik legerősebb kapható ópiát származék, konkrétan kábítószer. Ettől folyton aludtam, hullának éreztem magam, de újra volt kedvem létezni abban az időben, amit ébren töltöttem, hiszen a fájdalom sokkal jobb lett. 

A fülészetről küldözgettek mindenfelé, bőrgyógyászatra, ahol kezeltek is egy ideig, kísérletezgettünk, próbálkoztunk, először ótvar diagnózist akartak rám húzni, de az hamar megdőlt, aztán maradt a bőrgyulladás, de arra akkor sem tudtak magyarázatot adni, hogy miért ömlik a genny a fülemből. A bőrgyógyász doktorral nem indult felhőtlenül a kapcsolatunk, de viszonylag gyorsan megszelídítettük egymást, onnantól ő nagyon sokat segített a fülészeti dolgokban is. Beszélt a kezelőorvosokkal, intézett vizsgálatokat, próbált ő is segíteni, ahogy tudott. Viszont innentől kezdve nem egy, hanem két helyre járhattam rendszeresen kezelésre, ami nagyon leterhelt. 

Elküldtek a tenyésztés eredményekkel infektológiára is, a László Kórházban megnéztek, de onnan elküldtek, hogy míg nincs szepszisem, addig nem tudnak velem mit kezdeni. (Akkor ez még nagyon idegen terepnek tűnt, nem is gondoltam, hogy fél évvel később nemcsak hogy tudni fogom, mi az a szepszis, hanem az lesz a ritkább, amikor nem azzal élek…) 

Hol így nézett ki a fülem-hol úgy, egy pár fázist ideteszek, néha leszedtük a varakat, hiszen alattuk is gennyesedett, néha megpróbáltuk fent hagyni… kísérleteztünk, kenegettük, csepegtettük, próbálkoztunk mindennel…

  

Készült több CT is (valamiért MR sose, hiába könyörögtünk, és mivel soha nem igazolt csontelváltozást, a malignus otitis externa diagnózisát mindig félretettük, hiába arra hasonlított a leginkább. Más ötlet egyszerűen nem volt. Mindenki tanácstalan volt, pedig nem egy doktornál jártam a SOTE-n sem, hiszen amikor az én dokim szabadságon volt, mindig az aktuális ott lévőhöz mentem, illetve hétvégente az ügyeleteshez. Már mindenki ismerte a fülem.

  

Szedtem vírusellenes Telvirant és Tarividet, hátha valami herpesz-féle dolog. Szedtem Fluconazole-t, hátha gombás betegség. Szedtem millió féle antibiotikumot. Semmi nem hozott eredményt.

 

Közben felvettek a SE GYTK-ra gyógyszerész szakra, amit el is kezdtem szeptemberben. Akkor még nem gondoltam, hogy nem fogok vele úgy haladni, ahogy kellene, mert az állandó kórházazás nem fogja lehetővé tenni, hogy tanuljak. Kényelmes volt, mert a szomszéd utcába jártam szeptembertől, így egy-egy lyukasórámban csak átszaladtam egy gyors fülezésre a Szigony utcába. Persze sokszor nem értem vissza időben, de ez így egészen élhető volt ahhoz képest, amikor vidékről kellett minden nap bejárni kezelésre.

  

Többször műtöttek, általában szövettani mintavételek céljából, hogy porcot vettek ki, hogy azt küldjék a patológiára, hol a nekrotizált bőrömet vagdosták, és elemezgették. Soha nem mutatott többet egyik sem gyulladásnál… 

  

Volt olyan doki, aki bár sose kezelt, elkezdte azt terjeszteni, hogy biztos magamnak sebesítem ki a fülem, mert piszkálom, vakargatom. Olyan helyekről hallottam vissza, ahol ilyet addig biztosan nem feltételeztek, így a SOTE-n az aktuális kezelőorvosaimnak eléggé nekimentem. Kiderült, hogy nem ők voltak, akik ezt híresztelték, az is világossá vált, hogy ki igen, és sajnos ezt a mai napig nem tudtuk tisztázni. De nagyon rossz volt, akkor épp a Heim Pál bőrgyógyászati osztályán is próbáltak kezelni, onnan például el is küldtek, hogy így nem fogadnak többet (nem volt nagy veszteség, hiszen egyre világosabb volt, hogy nem bőrprobléma, de iszonyú kínos volt ez az egész). Szerencsére ezt elég hamar tudtuk tisztázni, meg is nyugtattak, hogy nem hiszi el senki ezt a mesét, de nagyon sokáig bántott a dolog, sőt, a mai napig bánt. 

 

Ahány fülészt csak javasoltak az ismerősök, mindenkinél jártam, pl. a Bajcsy Kórházban, magánrendeléseken és Egészségházakban az ország több pontján, Budapesten pedig számtalan helyen. Senki nem látott még hasonlót, mindenkinek volt ötlete, hogyan lehetne kezelni, de egyik mód sem mutatott megoldás felé. Ekkor már fél éve táppénzen voltam, bár a munkahelyemen is felmondtam közben, hiszen vissza akartam menni tanulni. De nagyon nehéz időszak volt. Egyfolytában antibiotikumot szedtem, hol a tenyésztések alapján, hol csak böktek valamire, hogy ez még nem volt, vagy éppen ez egy szélesebb spektrumú, sok bacit fog… az egész helyzet végeláthatatlannak és rendkívül kilátástalannak tűnt. 

Volt olyan, hogy egy bizonyos egynapos kisműtét után iszonyú rosszul lettem otthon és olyan fájdalmaim voltak, hogy hánytam tőle és fel se tudtam kelni. Ekkor megint visszakerültem egy hétre a klinikára, de ha épp nem bent feküdtem, akkor is mindennapos vendég voltam az ambulancián, sokszor még hétvégén is, mert nem maradhatott ki nap, amikor nem szívták le a fülemből a trutyit.