2024. március 22., péntek

2024. március 23.: Újabb állítás meg egy elszaladt hónap

 Szerdán megint volt egy implant állításom. Mivel Berci velem volt - és persze nem aludt, ahogy azt eredetileg terveztem -, baromira izgultam, hogy el fognak küldeni, hogy ez így nem fog menni. De nem így lett szerencsére. 

Mondtam, hogy szerintem hangosítani már nem kell, a 2. programnál megálltam a legutóbbi beállítás után - a 3.-kal még megpróbálkoztam, de az iszonyú hangos volt és kellemetlen, nem is halkult el, úgyhogy nem erőltettem a dolgot. 

Elmondtam, hogy mikben érzek változtatnivalót, például, hogy nagyon hangosak a háttérzajok - ezen sokáig azért nem változtatnak, hogy az agy tanuljon mindent hallani, illetve kiszűrni a lényeges hangokat a zajból -, most már szerencsére ezt lejjebb lehetett venni, így sokkal kellemesebb a dolog. Aztán elkezdtük gyűrni a magas hangokat. Most nem mentünk végig az elektródákon, hanem én mondtam, mikben szeretnék javulást tapasztalni, a fizikus meg mindig kapcsolgatott valamit, aztán megkérdezte, hogy most jobb-e. Ha az volt, mentünk tovább a következő dologra, ha nem, tovább állítgatott még. Közben vicces volt, le sem ültem, Bercit ringattam, aki szerencsére azért jól viselkedett és csendben volt. 🙃 Annyi mindent állítottunk át, hogy most a minőség sokkal jobb, de 23-24 óra helyett egy akksi csak kb. 10-11 órát bír ki, így most nagyon kell figyelnem, hogy cserélgessem, meg legyen nálam pótakksi. A fizikus azt mondta, sajnos újra hosszabb élettartamot csak a minőség rovására tud elérni, így most maradjon ez a beállítás, aztán meglátjuk, vállalható-e ez így, vagy kell a hosszabb üzemidő. Utána még volt a szokásos kör, hogy hangokat mondtak eltakart szájjal, mindent elsőre vissza tudtam mondani. ❤️ Szóval elégedettek voltak velem, meg hát persze én is az vagyok! 

Egyébként azzal, hogy egy hónapja már 0-24-ben rajtam az implant, jelentős fejlődés történt, nem is gondoltam volna, hogy ennyit számít, de sokkal jobb most a beszédértésem is, sok minden természetesedik már - a beszédhangok lassabban, de a háttérzajok abszolút! -, sokszor el is felejtem, hogy nem hallok implant nélkül. 🥰 Amitől féltem, hogy alvásnál mindig lejön majd, az semennyire nem így van, egy éjjel sem volt eddig, hogy ezzel szívtam volna. 

Berci közben csütörtökön már egy hónapos lett! Nem tagadom, fáradt vagyok, néha nehéz, mikor nagyon sír, és nem tudom, mi baja - általában csak álmos, de annyira behergeli magát, hogy már azért sem tud aludni, aztán egyszer csak kidől, de ezen meg nem tudok segíteni, csak sétálgatok és csitítgatom… -, meg a babahordozóval egyelőre nem barátkozott meg, így ketten autózni vagy babakocsizni is nehéz még vele, főként bömböl, de ahogy kiveszem, mintha elvágták volna 😅, de mindemellett nagyon élvezem a babázást! ❤️ Sokat alszik, szépen eszik, hízik is rendesen, már lassan elérjük az 5 kilót! (4280g volt a legkisebb súlya, ahhoz képest ez tök jó!) Éjjel velem alszik, nem sír, csak nyöszörög, ilyenkor cicire teszem vagy csak összebújok vele és alszunk is tovább, ez így teljesen vállalható, ki sem kell kelni vele az ágyikóból a legtöbb éjszakán. A fürdés (meg a hordozókendő) továbbra is jolly joker, ezekben a helyzetekben minden problémának vége szakad. 🥰 Csoda bújós, értelmes kisbaba, egyre jobban figyel, abszolút megismer, nagyon szeretem őt! 😍❤️ 








De hogy hova lett ez az egy hónap?? 😱😱😱 Csak kapkodom a fejem, mostantól így fog repülni az idő??

2024. március 3., vasárnap

2024. március 3.: Berci

 Na csak eljutok ide is… 

Berci baba egy csoda, rettentően élvezem, hogy itt van, le sem teszem, így minden más hanyagolódik kissé… 😅 de azért írok róla, meg a születéséről! 

02.20-án kellett befeküdni a kórházba, aznap este ballonnal indították, másnap töltöttük a 38. hetet. Szerencsére a várandós osztályon nem volt hely, így rögtön a gyermekágyason kaptunk szobát, ami azért volt szuper, mert így nem kellett másnap minden cuccal leköltözni a vajúdóba, majd a szülőszobába, majd a gyermekágyasra vissza, hanem már aznap kipakolhattunk, elhelyezkedhettünk és ugyanoda mentünk vissza a babával szülés után. És hogy még tovább fokozzuk, hogy mennyire szeret a Jóisten… hétfőn oldották fel a 2,5 hónapja tartó látogatási tilalmat a kórházban, így kedden és onnantól is minden nap tudtak engem, minket látogatni. Bercivel is találkozhatott, aki bejött. 🙃 

Egy biatorbágyi lány lett a szobatársam, szintén első babával, szintén kisfiúval, szintén aznapi indítással. Este fél 10 körül kaptunk ballont, amit senkinek nem kívánok, borzalmas görcsöket csinál, egész éjjel nem tudtam aludni, így másnapra már kimerültem. Mivel teljesen zàrt volt a méhszáj, így sejthető volt, hogy a ballon nem fogja éjjel megindítani a szülést. Másnap reggel lementünk a közös vajúdóba, ahol megvizsgáltak, engem 2 ujjnyira tágított a ballon, így szerencsére gyorsan megszabadultam tőle, ez megváltás volt. CTG-re kötöttek és elkezdték adagolni az oxitocint. Az egész délelőtt várakozással telt, se fájások nem kezdődtek, se a magzatvíz nem folyt el, ez elég unalmas volt így. Délben vizsgáltak megint, 3 ujjnyira nyitva, egyre ígértek burokrepesztést, ami meg is történt, ekkor indult be a buli. Azonnal 1,5-2 perces fájások, kettőkor átmentem a szülőszobára. 

Rábeszéltek az epidurálra, amit nagyon nem akartam, de végül meggyőztek. Sajnos - azt mondták utólag, a gerincformám miatt - kiderült, hogy nem sikerült a szúrás, hiába adagoltak bele gyógyszert, nem hatott, így ugyanúgy vègigszenvedtem a vajúdást. Nem volt egyébként hosszú, 18:24-re kint volt Berci baba. Sok mindentől féltem, hogy a cukrom miatt majd ott ugrálnak, elveszik a babát cukormérésre, ha alacsony a cukra, meg sem kapom… de semmi nem volt. Teljesen komplikációmentesen ment a vajúdás, egy szülésznő-hallgató volt csak velünk, mikor már látta a baba haját, akkor szólt orvosnak és szülésznőnek. A kitolás volt iszonyú hosszú, most már tudjuk, hogy Berci hatalmas mérete miatt… 🙈 de végig szépen tartotta a szívhangját, nem is értem hogy, de nem nyomódott el a köldökzsinór sem meg semmi. Előző nap a felvételi uh-n egy kilóval kevesebbnek becsülték, ami valószínűleg mázli, mert ha tudjuk, hogy ekkora, nem biztos, hogy hagytak volna természetesen megszülni, én pedig nagyon nem akartam császárt. Azért kemény volt, gátmetszés is kellett, meg nagyon sok helyen szakadtam közben, miután megkaptam a babát, még majdnem 1,5 óráig varrtak mindenhol… Viszont a félelmeimből még az se jött be, hogy a cukra leesik és elviszik, ugyanis látták, hogy jól van, az aranyórában így senki nem mérte meg a cukrát, hagytak háborítatlanul pihenni minket hármasban Apával meg a babával. A férjem hős volt, nagyon izgultam miatta, de helyt állt és nagyon ügyesen segített. 🥰 

Fél 11 körül kerültem vissza a szobámba a gyermekágyas osztályon, ekkor még nem voltam igazán jól, azt mondták, aludjak picit, akkor menjek Berciért, ha tuti jól vagyok. Fél 2-ig bírtam, kicsit aludtam, de nyugtalan voltam nélküle… 3x futottam neki a felkelésnek, elindulásnak, végül fél 3 körül sikerült érte mennem a csecsemősökhöz, onnantól velem volt. Már a szülőszobán szépen szopizott, azóta is nagyon ügyesen csinálja, nekem rengeteg a tejem, hála Istennek minden a legnagyobb rendben. 


Szombaton reggel azért nem engedek haza, mert Berci picit besárgult, aznap kék fény kezelést kapott, amit nagyon nehezen viseltem, akkor csak 2-3 óránként kaptam meg szoptatni, nem lehetett egész nap velem. Vasárnap még meg akarták figyelni, de hazakéredzkedtem, nem akartam tovább bent maradni. Itthon aztán szépen meg is nyugodtunk mindketten. 




Most rettentően élvezem a babázást, Berci nagyon cuki, jó gyerek, eszik, alszik, lehet vele jönni-menni is, bírja a kocsit, a hordozást, mindent. Fürdeni egyenesen imád, az első naptól nem hogy nem sír, de ott akkor is abbahagyja, ha épp kesereg valamin. 

Én is elég jól vagyok már, még picit fáj néha, de a varratok potyognak ki, már a szoptatás sem vészes, a hasam is szépen lement… úgyhogy minden kerek itthon. Én pedig soha életemben nem éreztem még ennyire teljesnek magamat. 🥰❤️

2025. január 29.: Állítás után

 Az állítás már lassan egy hete volt, de nem jutottam oda, hogy írjak. Most pótolom…  Maratonira nyúlt, 2,5 óráig tartott, mert a jobb oldal...