Nem biztos, hogy minden állítás után fogok írni, mert valószínűleg annyira nem érdekes olvasni, de azért ma sok minden egyéb is történt, így megér egy szösszenetet ez a nap.
Reggel a Klinikán kezdtem, mentem állításra. Bent volt egy audiológus is, akit picit már ismertem, látásból mindenképp, néha 1-2 mondatot beszéltünk is - a lényeg, hogy ő mindig nagyon kedves volt velem eddig is, sokszor csak azért odajött, mikor bent feküdtem, hogy mondja, hogy ne hagyjam magam, nagyon mellettem áll az egész audiológia, csak tartsak ki, meg ilyenek. Most végre be is mutatkoztunk rendesen, elmeséltem, mi van most, hol járok a dolgokkal. A babának nagyon örült, meg persze nekem is. Végig figyelt az állítás alatt, aztán a gyakorlatokat vele végeztük. Megdicsértek, hogy nagyon szépen haladok, a beszédértésem is fejlődik, a hangokat szinte hiba nélkül meg tudtam különböztetni, még a kifejezetten nehéz (í-é) párosokat is. Elmondtam, hogy néha azért nagyon bénának érzem magam… de megnyugtattak, hogy a haladás nagyon szépen látszik, és azért még az elején vagyok. Ennél sokkal-sokkal több is van bennem meg a kütyüben, szóval ne aggódjak. Javasoltak egy zenei hallásfejlesztő weboldalt, hogy azon gyakoroljak sokat (olyan feladatok vannak, hogy pl hangsorról meg kell állapítani, ereszkedő vagy emelkedő-e a dallamvonala stb.), ezt ott ki is próbáltuk, amúgy meglepően jól megy. Elvileg most kéne sokat zenét hallgatnom, differenciálni hangszereket, ritmusokat… ez fogja elősegíteni, hogy a hangszínek is el tudjanak majd lassan különülni. Ez egyelőre nem nagy élmény, de igyekezni dogok, mert nagyon akarok fejlődni. Az audiológus azt mondta, ha nem bánom, nagyon szeretné nyomon követni, hogy alakulnak a dolgok, ha lehet, minden állításra bejönne, dolgozna velem szívesen. Ennek nagyon örülök, kedvelem is, meg ezek szerint talán tényleg érdemes belém energiát fektetni! :)
Aztán meg akartam keresni a kezelőorvosomat is, hogy beszéljünk a füleimről - de pont mikor a számát kerestem, belém futott a folyosón. Rögtön mondta is, hogy menjek vele, most ráér. Mivel lent sehol nem volt hely, felmentünk az osztályra. Na itt minden nővér és doki annyira megörült, mikor megláttak a nagy pocakkal, hogy végül a dokival beszéltem a legkevesebbet. Mindenki mindent tudni akart, annyira megszeretgettek, hogy nagyon jó érzés volt. Tényleg örültek, hogy így látnak. 🥰 Azért leírom, amire a dokival jutottunk… azt mondta, hogy tuti nem normális, hogy nem oké a fülem, meg hogy a felsőlégúti izék sem múlnak el. És hogy ezek biztosan összefüggenek. De ezt csak egy CT-vel lehet megnézni. De ne aggódjak, nem maradok így örökre, ennek utána kell menni. Szülessen meg a Baba, akkor ő rögtön intézi is a CT-t, amint készen állok. Aztán attól függően, hogy mi a teendő, vagy Pécs, vagy ő a kezébe veszi a dolgokat. Bár az szinte biztos, hogy a fülkürt kinyílhatott, azt valószínűleg be kell majd zárni - ami műtét, tehát egy darabig biztos nem lesz aktuális, legalábbis nem hiszem, hogy az újszülöttem mellől lelépek majd egy kis műtögetésre. De a lényeg, hogy ha fertőzés van bent, azt kapjuk el. Felajánlotta, hogy ír megint antibiotikumot, de ennek nem láttam sok értelmét, tekintve, hogy már kétféle kúrán túl vagyok, és úgyis csak vaktában lövöldözünk. Inkább kibírom még ezt a 1,5 hónapot, aztán ha a Kisember kibújt, akkor legyen CT. És reméljük, nincs nagy gond. 🤪
Na hát annyira nem lett rövid, de azért pozitív volt a nap. Most a friss beállításoktól zsong a fejem, hangos is, éles is, iszonyúan elfáradt az agyam, fáj is nagyon az egész buksim, úgyhogy most gyorsan lefekszem, hátha valamennyit hagy aludni a Gyerkőc… ☺️
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése