Szóval a műtét megvolt. Ma éppen három hónappal a bal műtétje után vagyunk. Napra pontosan. Nem hittem volna, hogy 3 hónapon belül két fülem is itt marad… Egész nap vártam, hogy beszélhessek a kezelőorvosommal, azért sem írtam, de ő ma nincs, úgyhogy továbbra is csak annyit tudok, hogy jól sikerült és hogy nagy a csend a fejemben…
Megint tele vagyok ilyen csodákkal, a palack a hasamból vezeti ki a vért, az artériás kanülből vért tudnak venni, vérgázt is, amit vénából nem, ami ma jól is jött párszor…
Egészen jól vagyok, a baloldali műtéthez képest sokkal jobban érzem magam, persze azért nem mondom, hogy nem fáj semmi… 😅
Ma volt egy kisebb hullámvölgy, már visszakerültem a szobámba, és felkeltem, hogy odamenjek a két lépésre lévő asztalhoz, amikor iszonyúan elkezdett verni a szívem, alig kaptam levegőt, nagyon rosszul lettem. Visszaestem az ágyba, de csak köhögtem, levegőt is alig kaptam. Akkor vettem észre, hogy közben a centrál nyitva maradt és ennek a durva szívverésnek és köhögésnek a nyomán elkezdett ömleni belőle a vér. Az egész pólóm vérben úszott. Na akkor már amúgy is jöttek, mert hallották, hogy valami nem stimmel. Gyorsan összeszaladt itt egy rakás orvos, nővér, hívtak anesztest, visszavittek az őrzőbe.
Gyorsan monitorra kapcsoltak, kaptam oxigént, aztán még meg is inhaláltattak, meg vettek vérgázt többször is.
Szerencsére csak a vérnyomásom meg a pulzusom szállt el, azok meg hamar rendeződtek. Annyi orvos meg nővér ugrált körülöttem, amennyit még nem láttam egy helyen! 😱 Kihívták a vezető anesztest is a műtőből. Aztán kiderült, hogy megijedtek, hogy a nyitott CVK miatt tüdőembóliám lett, de szerencsére nem. Egy-két órát figyelgettek, még ott átkötöttek, aztán visszajöhettem a szobámba megint. Azóta már felkeltem, kicsit lassabban és óvatosabban, de megy, úgyhogy nem lesz itt gond! 😉
Amúgy elég aranyosak, mindenki activityzik velem, szerencsére egész jól megy a szájról olvasás is, de néha azért elkeseredek, mikor valakit sehogyan sem tudok megérteni. Majd meglátjuk, hogy fog ez alakulni… nem tudom, meg lehet-e szokni, remélem, nem kell nagyon hozzászoknom és hamar történik valami előrelépés hallás-ügyben.
Azért a szép monoklim ezen az oldalon is alakul, ahogy anno a balon, bár a telefonom javította a fényviszonyokat, azért látszik. Holnapra gondolom, szép lila lesz…
Majd emlékeztess, h veled nem szabad Activity-zni, mert előnyben vagy 😜
VálaszTörlés